Ceauşescu a Maros Magyar Autonóm Tartományban tett látogatásakor 1965-ben
(Forrás: Transindex)

Értékelni kell, hogy olyan megoldást találtunk, amely kielégíti a magyar lakosság igényeit. Kisebb módosításokra, természetesen még sor fog kerülni." A "nagy székely megye" ellenzői Sepsiszent­györgy és Kézdivásárhely rajonok Brassó megyéhez való csatolása mellett foglaltak állást. Érveikben elsősorban a gazdasági szempontokra és érdekekre alapoztak, miszerint a két rajon gazdaságilag Brassó városához kötődik. Az üléseken maga Ceauşescu is a "nagy székely megye" mellett foglalt állást, elismerve azt is, hogy a gazdasági érdekek e tervezet ellen szólnak: "Az lenne természetes valóban, hogy Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely Brassó megyéhez tartozzanak, de a javaslatok a nemzetiségi szempontokból indultak ki, éspedig hogy lehetőséget teremtsünk arra, hogy a székelység egy megyében maradjon." A végső döntés meghozataláig a lakosság véleményének meghallgatását is kilátásba helyezték: "a lakosság részéről is érkeznek kifogások, meg kell hallgatnunk az ő véleményüket is, mert ugye, akkor anyanyelvű iskolát meg sajtót is kell biztosítanunk. Minden tényezőt figyelembe kell vennünk."
Az előkészítő viták érdekes színfoltja volt az Alexandru Drăghici által felvetett érvrendszer, miszerint az 1950 előtti állapotokból kellene kiindulni, az akkori gazdaságilag életképes megyék megtartásával. Drăghici mesterkéltnek találta az Udvarhely-Csík megye tervezetet, amelynek életbelépésével, szerinte, egy mesterségesen létrehozott gettó alakulna ki a térségben. Drăghici felszólalásában ellenzett mindennemű, általa mesterkéltnek nevezett területcsatolást: "Véleményem szerint alaptalan volt Kézdivásárhely rajonhoz csatolnunk a három bodzafordulói román többségű községet csak azért, hogy javítsunk a rajon nemzetiségi összetételén. Azon a véleményen vagyok, hogy ne hozzunk létre mesterséges szerkezeteket. Ha valóban fel akarjuk számolni azt a gettót [Székelyföld- N. Z.], iparosítanunk kell."

Vita pártberkekben
A megyésítési tervezet elfogadásában a legfontosabb vitára 1967. december 30-án, a VB ülésén került sor, amelyen a pártvezetésen és munkabizottsági tagokon kívül a tartományi első titkárok is részt vettek. A cél, a végleges tervezet elfogadása volt. Az előző viták során elhangzott érvek még erélyesebben csaptak össze. Alexandru Drăghici kitartott azon véleménye mellett, miszerint a székelység esetében vissza kellene térni az 1950 előtt létező Udvarhely, Csík, Maros és Háromszék megyéhez. Ugyanezen az ülésen hangzanak el azok az érvek is, amelyek a Székelyföld helyzetét és az erre vonatkozó nemzetiségi kérdést a gazdasági fejlesztés, az iparosítás szemszögéből is megvizsgálják. Drăghici azon a véleményen volt, hogy a párt mindeddig nagyon keveset tett a térség gazdasági fellendítéséért, pedig ez lenne a nemzetiségi kérdés megoldásának a kulcsa. Így lehetne megszüntetni a térség egyre fokozódó elszigetelődését: "az iparosítást kellene prioritásként kezelnünk, hisz ez az egyetlen módja a nemzeti elnyomás megszüntetésének..." Drăghici továbbá azzal érvelt, hogy Brassónak a sepsiszentgyörgyiekre gyakorolt vonzását meg lehet szüntetni azzal, ha a környező székely városokban nagyobb mértékű ipari beruházásokra kerül sor. Hasonló példaként Olténia és Vajdahunyad esetét hozta fel, amikor a hunyadi beruházások nagyobb mértékű vándorlást eredményeztek az olténiai térségből. Székelyföldi példaként a brassói tehergépkocsi-alkatrész gyárat említette meg: "Egy tehergépkocsi-alkatrész gyárat terveztünk Kézdivásárhelyre, amelyet aztán mégiscsak Brassó kapott meg. Nem tudom, milyen megfontolásból történt? Kérdezem, igazságos, hogy mindent Brassóba tömörítsünk, és Kézdivásárhelyen, amely Brassó egyik rajonja, nem fejlesztjük az ipart?" A vitázó Drăghici azt is kifejtette, hogy a pártvezetés felületesen kezelte a nemzetiségi kérdést és alapvető igazságokat hagyott figyelmen kívül. A nemzetiségpolitika csak a felszínen volt sikeres, hisz a párt a tömbmagyar vidékről nem is rendelkezik pontos információkkal. "Ceauşescu elvtárssal Csík­szent­mártonban, egy magyar településen voltunk látogatóban, ahol nagyon szívélyesen fogadtak. Ceauşescu elvtárs beszédét nem fordították, így az emberek semmit sem értettek meg ebből. Én erről csak sokkal később értesültem. Kérdem én, miért nem szereztünk pontos információkat? Így semmi értelme annak, hogy beszélünk, és az emberek semmit sem értenek... Aztán még voltak román népviseletbe öltözött lányok is, akikről kiderült, hogy egy mukkot sem tudnak románul."
A Drăghici által megfogalmazott érvek ellenvéleményeket gerjesztettek mind a "nagy székely megye", mind a "kis székely megye" híveiben. Az 1950 előtti megyékhez való visszatérést mindkét tábor elutasította. A Székelyfölddel való külön bánásmód ellenséges érzelmeket és fokozott nacionalizmust gerjesztene a románság és követelőzést más régiók magyar lakosságának körében, érvelt Chivu Stoica: "ha több megyét hozunk létre a Székelyföldön, ez különböző vitákra ad lehetőséget, mert más településeken is élnek kompakt tömbben magyarok, és azok is feltennék a kérdést, hogy miért csak ott [Székelyföldön – N. Z.] hoznak létre több megyét." A másik ellenérv az volt, hogy a visszaállított székely megyék kiterjedésük és adottságaik folytán nem lennének gazdaságilag élet- és versenyképesek. A Székelyföld gazdasági lemaradását a párt rovására író véleményt is elutasították az ülés résztvevői, feszültséget teremtve ezzel Alexandru Drăghici és a pártvezetés többi tagja között. A Ceauşescu mellett felsorakozó pártvezetés egyhangúan – beleértve a magyar származású Fazekas Jánost is – elutasította Drăghici vádjait azzal érvelve, hogy más régiók is a Székelyföldhöz hasonló helyzetben vannak. Az ülés végére Drăghici teljesen elszigetelődött, javaslatait elvetették. Ez után immár csak a kis, illetve a nagy székely megye mellett vagy ellen hangzottak el érvelések, javaslatok. A nagy székely megye ellen ezúttal csak Iosif Banc emelt kifogást, nemcsak gazdasági, hanem nemzetiségpolitikai érveket is felsorakoztatva. "A magyar nemzetiségi sajátosság nem kellene hogy megyésítési alapkritérium legyen" – jelentette ki. A Banc után nyilatkozó pártvezetők viszont már nem láttak veszélyt egy jövendőbeli "nagy székely megye" létrehozásában. Leonte Răutu azt is kiemelte, hogy a nemzetiségi kérdés megfelelő megoldása emelni fogja az ország nemzetközi megítélését is. (Leonte Răutu ebben az időszakban a KB Titkárságának volt a tagja. Ő felelt a KB-ben a propagandáért és agitációért, valamint a sajtó és a politikai könyvkiadás ügyeiért.)

Taktikázva
Az ülés érdekes jelenete volt az egyetlen magyar származású résztvevő, Fazekas János felszólalása. Fazekas taktikázva, mérsékelt hangnemben a 35 megyés tervezet és a nagy székely megye mellett foglal állást, valamint a marxi és lenini nemzetiségpolitika alapelvei betartásának fontosságát hangsúlyozta. Ellenezte Banc azon megjegyzését, hogy a nemzetiségi kérdést nem kell külön figyelemben részesíteni a megyésítés előkészítésében. "A magyar lakosság hangulata most kitűnő, szoros kapcsolatban állok a magyarsággal, meg kell őriznünk ezt a jó hangulatot" – hangsúlyozta. Igazat adott ugyan Drăghicinek abban, hogy a székely területek gazdaságilag elhanyagoltak, de ezt országos jelenségnek tartotta, utalva Moldva egyes gazdaságilag elmaradott régióira is.
Ezen az ülésen hangzott el Fazekasnak két újabb javaslata is az új székely megye elnevezéséről és székhelyéről. Megyeszékhelynek, mint a székelység hagyományos fővárosát, Udvarhelyt javasolta. A kezdetben hangoztatott Udvarhely-Csík elnevezés helyett pedig a Hargita nevet, a térség meghatározó hegysége után. A VB elfogadta Fazekas javaslatait. A zárszót, a vitát egyértelműen uraló és vezető Ceauşescu mondta ki. A régi történelmi hagyományokat csak minimálisan kell figyelembe venni, hisz az ország egy új jövő felé tart, ami megváltoztatja az egész társadalmat, fejtette ki a párt első titkára. A Székelyföld esetében pedig nem lehet elszigetelődött gettóról beszélni, hisz más régiók is vannak hasonló helyzetben. Oldandó a feszültséget, a székely városok számára gazdasági beruházásokat helyezett kilátásba. Az ülés résztvevői elfogadták a 35 megyéről szóló tervezetet azzal a közös megegyezéssel, hogy a községek és kisebb területek esetében még bekövetkezhetnek különböző változtatások.

Mit mond a lakosság?
A közigazgatási reform tervezetét 1968. január 14-én tárták a közvélemény elé. A térség magyar lakossága az országos szinten tapasztalható élénkséggel reagált a megyésítést megelőző hírekre és a tervezetre. A reform lényeges pontjainak kidolgozásában a párt a tőle megszokott centralizált rendszerben járt el, különböző helyi jellegű részletkérdésben azonban kikérte a lakosság véleményét.
Amíg az 1950-es és 1952-es közigazgatási reform során a lakosság többnyire passzívan követte vagy vette tudomásul a történteket, ezúttal lehetőség adódott a párt által ellenőrzött fórumokon (népgyűlések, tanácskozások, sajtó) elmondani a különböző véleményeket. A nyitás e – részleges – formája nagyfokú aktivitást váltott ki a lakosság körében. 1968. január 14. és február 9. között a párt központi szervei 10 606 közös vagy egyéni javaslatot regisztráltak. Az élen Bukarest állt 1720 javaslattal, utána Kőrös Tartomány következett 1784 javaslattal. A jövendőbeli Kovászna megye egy részét magáénak tudó Brassó Tartomány is élen járt a maga 366 javaslatával. A javaslatokban a helyi közösségek legkülönbözőbb kérdései fogalmazódtak meg: régi megyék visszaállítása (Muscel megye, Küküllő megye), a jövendőbeli megyeközpontokra tett javaslatok (Máramarossziget, Bârlad, Csíkszereda, illetve Udvarhely), az egyik tervezett megyétől a másikhoz való átcsatolás, valamint a tervezetben nem szereplő, új megyék létrehozása (Mehedinţi, Brăila, Szilágy és Kovászna) és különböző, apró módosítások a jövendő megyehatárokon. Azon térségek, Râmnicu Sărat, Valea Dâmboviţei, Clisura Dunării, Dumbrăveni, Sepsiszentgyörgy, Szi­lágyság fontosabb településein, ahol a legtöbb kérdés merült fel, a pártvezetés népgyűléseket szervezett ezek tisztázása végett.

Novák Csaba Zoltán

(A tanulmány következő részében Kovászna megye születéséről lesz szó)