Sej, haj, denevér, bennünk van a kutyavér – kezdte témába vágóan gyerekkoncertjét Orbán Ferenc zenész a Székely Nemzeti Múzeumban tegnap délután a Múzeumok éjszakája rendezvény nyitányaként. Az időjárás igencsak beleszólt a műsorba, a múzeumkertbe szervezett programok elmaradtak, vagy átalakultak, így a koncert is a szabadtéri színpad helyett a Bartók Terembe költözött. Kezdéskor még kevesen voltak, de időközben megtelt a terem, s a kezdeti bátortalan refrénéneklés a végére egészen bemelegítette a kicsiket.

A denevér volt a témája a tegnapi rendezvénynek. A Tolerancia Teremben Lázár-Prezsmer Kinga és Szeles József vezetésével gyermekfoglalkozásokat tartottak. A zsúfolásig telt teremben egyesek filcből készítettek denevért, többen üvegfestékkel fóliára. A kicsik előre elkészített kontúrvonalak közeit töltötték ki színes festékkel, a nagyobbak a teljes állatot maguk festették meg. Az alkotásokat a gyerekek hazavitték, hogy majd az ablakra ragasztják. A gyerekektől esti mesével búcsúzott a múzeum. Demeter Éva, a rendezvény kurátora Berg Judit témához illő, Artisták című meséjét olvasta fel.
Tudományos része is volt az éjszakának: a napszakba illő denevérek jelentek meg. A szakmai felelős Barti Levente előadást tartott a denevérekről, majd denevércsont kiállítását mutatta be a Lovagteremben. Ahhoz, hogy a parányi állkapcsokból valamit látni is lehessen, a kiállított anyag nagyított fényképeken is megjelent. Akadt egérfülű, széles arcú, hosszú szárnyú, patkós, fecskeszárnyú, pisze, kései, korai, hosszú fülű és törpe denevér.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.