A régi börtönt ugyan lebontatta a polgármesteri hivatal, csak éppen ott hagyta a sok szemetet nekünk, lakóknak, egy téglát nem vitetett el. Szekeresek jöttek-mentek heteken keresztül, éjjel-nappal, s mindig féltünk, hogy mit pakolnak fel a mi javainkból is (a tűzifa-rakásokból). Majd amikor az is elfogyott, ami nem kellett volna, mi, lakók – és hangsúlyozom: nem a tanács emberei – összetakarítottunk, elegyengettük a helyet, befűmagoztuk, virágokat kezdtünk ültetgetni, és idénre ki is alakult a hely, büszkék vagyunk rá. Most meg jön a hivatal, és szépen bebetonoz minden talpalatnyi zöldövezetet. Teheti, nem a sajátunk. A környezetvédelem majd felvilágosít, hogy mennyi négyzetméter zöldövezet is "jár" egy embernek! Kell a parkoló, igaz, de amíg mi szépen meg tudunk egyezni, mindenkinek megvan a kis helye a tömbház előtt, és a jó levegője is, nem az aszfalt nyomja este vissza a meleget, hanem egy parkosított terület szolgál friss oxigénnel. Elnézést kérek, ha bárkit megbántottam, ez csak egy érintett véleménye.
KOCSIS ZOLTÁN, Alsócserná­ton. Június 26-án mintegy ötvenen gyűltünk össze megünnepelni az IKE-csoportunk megalakulásának 21. évfordulóját. Az istentisztelet után a temetőbe mentünk, és énekeltünk, igét hallgattunk Nagy L. Géza és Gajdó Erika sírjánál. Ebéd után megnéztünk egy régi filmet az 1995-ös csoportunkról, majd fényképeket vetítettünk az elmúlt huszonegy évről. Makkai Péter lelkipásztor IKE-órát tartott, ahol az Istenbe vetett bizalom fontosságáról beszélt, és arról, hogy minden körülmények közt engedelmeseknek kell lennünk Urunknak. A bibliaórán több résztvevő hozzászólt a felolvasott igéhez, és ennek kapcsán felelevenedett a jelenlévők számos ikés élménye. Többen bizonyságot tettek arról az Úrról, akit az Alsócsernátoni IKE közösségében ismerhettek meg egykor.Éneklés, imádkozás után felmentünk a Haszmann Pál Tájmúzeumba, ahol gyönyörű fotókiállítást tekintettünk meg. Az ikések közül többen énekeltek, majd az Üzenet együttes koncertje és tábortűz zárta a találkozót.
VERES ANNA, Lemhény. Úgy látom, nálunk mindenki kénye-kedve szerint alkalmazza a törvényt. Május elején beadtam egy kérést a polgármesteri hivatalba, hogy a 2000/189-es törvény értelmében mentesítsenek a helyi illetékek kifizetése alól. A jegyzőnő vette át, és három hét múlva ígért választ – meg is kaptam júniusban, közölték, hogy nem vagyunk jogosultak erre a kedvezményre. Ismét elmentem a jegyzőhöz, és megkérdeztem: hogyan lehetséges, hogy Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, egész Erdélyben megadják, csak Lemhényben nem? Felhívta az almási községházát, és megkérdezte, hogy ott fizetek-e adót, majd hazugnak nevezett, mert azt mond­tam, hogy nem. Nem értem az összefüggést az adófizetés és a kérésem között, ezért pár nap múlva újra próbáltam tisztázni az ügyemet, de akkor már nem állt szóba velem. Megkerestem a polgármester urat, ő nem tudott semmiről, a 189-es törvényt sem ismeri – hát vajon ki tárgyalta akkor? Vagy azt gondolták, hogy megijedek, és nem járok utána? Jelenleg tisztázatlan az 1279 lejes túlfizetés az adóba, és az a 10 százalék, amit azért nem adtak meg, mert nem fizetem az éjjeli őrséget.
PÉTERFI SÁNDORNÉ, Közép­ajta. Falunk lakóinak többsége egyedül élő idős személy, tele gonddal, egészségügyi problémával. De létezik a Diakónia szervezet, amelynek két dolgozója ellátja a betegeket, ügyeiket. Csodálatra méltó Kisgyörgy Lenke és Vaida Ildikó nővérek hozzáállása, kedvessége, megértése, csak örvendeni lehet sikeres munkájuknak. Sebeket gyógyítanak, szeretetet adnak a rászorulóknak, sok fiatalnak is példát mutatva. Valóban igaz, hogy a beteg ember a kedves gondoskodástól is gyógyul, az ápolók pedig minden tiszteletet megérdemelnek áldásos tevékenységükért.