Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elutasítja Traian Băsescu kijelentéseit, miszerint az RMDSZ zsarolt volna a területi-közigazgatási átszervezés ügyében, hangsúlyozva: a szövetség döntése nem a többség és az államfő ellen irányul – mondotta.
Kelemen tegnap a Mediafax tudósítójának mondta el: "Nincs szó semmiféle zsarolásról, az ilyen döntések nem személyesek. Ha valaki elmegy hozzám, Hargita megyébe, Csíkkarcfalvára, a Szigethegységbe vagy Szovátára, és megkérdi az emberektől, hogy szeretnének-e nagyobb megyét, Gyulafehérvár székhellyel, vagy hogy a gyulafehérváriak menjenek Brassóba, akkor a válasz nemleges. Halasztásról van szó, a tárgyalás lehetőségéről, hogy megoldást találjunk, mert szükség van a közigazgatási reformra. A döntés nem a többség, nem az államfő ellen irányul. Mi értékeltük Băsescu javaslatát. Elutasítom a zsarolásról szóló kijelentést anélkül, hogy vitába szállnék az államfővel, mert jelenleg nem ez a mi feladatunk, és nem ez a fontos". Kelemennek meggyőződése, hogy tárgyalások és párbeszéd révén lehet olyan megoldást találni, amely következtében megvalósítható a minden állampolgár és minden közösség érdekeit szolgáló közigazgatási reform. (-kas)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.