Kriza Jánosra emlékeztek Nagyajtán Albert Levente felvétele

Indíttatás szegény papi családból
– Kriza János csonka kezű papnak kilenc gyermeke volt, köztük Kriza János, a püspök, a népköltészeti gyűjtő volt az elsőszülött. A második gyermek, Ferenc negyvennyolcas honvéd, 1856-ban halt meg. Az ő születése körül meghalt Bencze Borbála, a Kriza János püspök édesanyja. A csonka kezű pap újranősült, elvette Kisgyörgy Annát, aki nagyon vidám teremtés volt, ügyesen tartotta össze a nagycsaládot. A püspök és György nevű dédnagyapám, a harmadik Kriza gyermek a sorban, édes testvérek voltak, miután nagyapám árván maradt, a püspök nevelte fel – idézi a Kriza család történetét az oldalági leszármazott, Kriza Ildikó.
A papék nagyon szegények voltak, a kepéből éltek, és amikor a legnagyobb fiú, későbbi püspök Kolozsváron tanult, még mindig születtek kistestvérek. Emlékszik a családi legenda arra, a fiatal unitárius pap fontosnak tartotta, hogy a szegényebb vidékekről az unitárius értelmes gyermekeket magához hívja. A lányoknak két év továbbtanulási lehetőséget biztosított, ami elég volt ahhoz, hogy esetleg kántor vagy tanítói tevékenységet folytathassanak falujukban, a fiúk pedig a négy kollégiumi évet Kriza Jánosnál tölthették. Mindig voltak nála gyermekek, nagyapám, Kriza Sándor emlékezete szerint. Erről szól a családi hagyomány.
– Gyermekkorában találkozott ezzel a szellemi örökséggel?
– Az én édesapám vegyészmérnök volt, Trianon után egy bőrönddel el kellett hagynia Erdélyt, mert aláírta azt a beadványt, amelyben tiltakoznak a Ferenc József Egyetem megszüntetése ellen. Akkor édesapám Sepsiszent­györ­gyön élt a testvéreivel. Elvégezte az iskolát a Székely Mikó Kollégiumban, úgynevezett hadi, összevont érettségit tett. 1921 tavaszán tovább akart tanulni az egyetemen, de az megszűnt, nem volt hová mennie, ez ellen tiltakozott másokkal együtt. Egy-egy bőrönddel mentek el nagyon sokan Háromszékről, sokáig tartották egymással a kapcsolatot. Édesapám Budapesten próbált szerencsét, a szülei, apja, anyja tanító volt, és így befogadták a szegény tanítógyermekeknek otthont adó tanítók házába. Ez Buda­pesten a Szentkirály utcában működött, ahol szál­lást és kevés juttatásért kosztot kapott. Anyám Maros­székről származott, Budapesten találkoztak édesapámmal, Kriza Kálmánnal a székely egyesületek találkozóin. Így kerültek össze. Édesapám később is mindig Erdélybe tért haza.

Kriza Ildikó

Népi jelleggel ékesített költészet
– Milyen hatással volt Kriza János költészete Petőfire, általában a magyar népies költészetre?
– Kriza költészete nélkül nem lett volna Petőfi, nem lett volna magyar népies költészet. Kriza nagyon szegény falusi pap gyermeke volt, Torockón és Keresztúron, ahol ő iskolába járt, sok szegény gyermek tanult, a gazdagok gyermekei akkor nem jártak ilyen közösségi iskolába. Ott ismerte meg az énekeket, hogy milyen hangon, milyen hangulattal, rímmel, milyen költészeti kellékekkel ékesek ezek az alkotások. Ezért az a költészet, amit Kriza művelt, ezen alapszik. Erőteljesen kapcsolódott a népköltészethez, ezért nagyon kedvesek és szépek a versei. A szabadságharc katonái, akik megírták a visszaemlékezéseiket, feljegyezték, hogy Kriza-dalokat énekeltek. Az ő költészete népköltészetté énekelt, populáris, elfogadott költészetté vált. Ez a stílus aztán a magas költészetben Petőfinél teljesedett ki. Ezért van az, hogy minden Petőfi-kutató teljes egészében elismeri, az előzmények között legjelentősebb Kriza sajátos költészete, nem elsősorban a népköltészeti gyűjteménye, a Vadrózsák, hanem az az elég kis, vékony költészeti anyag, amit hátrahagyott.
– Kriza tudta, hogy gyökerek nélkül nincs jövő. Ennek felismerése óriási jelentőségű az egész nemzetre nézve.
– Aki egy kicsit távolabbról képes nézni saját kultúráját, messzebbre lát. Jobban látja az összefüggéseket. Kriza 1835–37-ben Berlinben tanult nagyon nehéz körülmények között, de szorgalmas ember volt, nagy nyelvtudású, a kötelező latin és görögön kívül nagyon választékosan beszélt németül, angolul, még dánul is tudott egy kicsit. Berlinben jöhetett rá, és ezt az életrajza is igazolja, hogy nem a száraz herderi teologizálást akarta elsajátítani, hanem megérteni a kultúra jellegét, és ezért van az, hogy a népköltészetet soha életében nem tette félre egy percig sem, mindig valahogy szem előtt tartotta. Ez nem kívülről való belemagyarázás, bizonyítják a levelei. Paptársait a népköltészet értékeinek megtalálására buzdította, hogy jegyezzenek fel minden kincset, akkor is, ha csak töredékeiben találnak meg egy szöveget. Amikor a Rika-hegy környékéről előkerültek a mondák, akkor a Rika-hegy alján maga is írt verset.
Kriza János tudatosan fordult a régi rétegekhez, pontosan azért, mert ismerte a krónikákat, és tudta, hogy a krónika nem hazudik. Ami a magyar történelemben benne él, azok az igazi gyökerek – tartotta, és bízott abban, hogy a népköltészet epikus rétegében, a mesében, balladában az ősköltészet nyomait találja meg.
– A németországi kitérő hozzásegítette, hogy a külföldi szellemi vérkeringésbe is bevigye a magyar népköltészetet, ebben is úttörő volt.
– Nem is jutott eszébe másnak, hogy ezt külföldön is tálalja, hogy a külföldieknek is mondhat valamit. Kriza nem csak azt tartotta fontosnak, hogy a magyar népköltészeten belül él a székelységnek egy különálló, sajátos népköltészete, hanem azt is, hogy ez egyetemes értékű.