Nem oldhatja meg senki azoknak a családoknak a gondját, amelyek tehetetlennek érzik magukat fogyatékkal élő szerettük hibái láttán, de segíthetünk elviselni a terheket – mondta nt. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője tegnap a fogyatékkal élők leendő kőröspataki táborának alapkőletétele alkalmából.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője megáldotta az alapkövet
Albert Levente felvétele
Az egyházfő kiemelte, az a létesítmény, amelyet a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) megálmodott, lehetőséget nyújt az érintett családoknak a pihenésre, hogy újult erővel állhassanak azok mellett, akiknek erre a sajátos gondoskodásra szükségük van. Makkai Péter árkosi református lelkész, a DKA fogyatékosgondozói programjának vezetője táborépítő kezdeményezését támogatja a németországi Altereformirte Kirche, az Osztrák Diakónia és a Stepic Alapítvány, valamint a holland COEN Alapítvány, anyagi segítségükkel épül fel a huszonnégy személy befogadására alkalmas, téli-nyári használatú komplexum.
A Diakónia patakparti birtokán február óta folynak az előkészületek a szabadidőközpont saját gazdaságának létrehozására, a fóliaházban érnek már az idényzöldségek, és tervezik egy kis állatfarm létesítését is, elsősorban terápiás céllal. Makkai Péter bízik benne, a jövő októberi határidőig elkészülnek a munkálatokkal, mert szerinte – utalva a célcsoport nehézségeire – a szenvedést megkoronázza Isten kegyelme.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.