Nem maradnak le a munkahelykeresőként történő bejegyzéstől azok az idei végzősök, akik június 30-ig nem jelentkeztek iratcsomójukkal a megyei munkaügyi hivatalban, ezt még megtehetik a tizenkét osztály elvégzéséről szóló bizonyítvány, később pedig az érettségi diploma kiállításától számított hatvan napig.
Amiatt, hogy az iskola elvégzését tanúsító bizonyítvány formanyomtatványai késve érkeztek a megyébe, az iskolák csak szerdától kezdték meg ezek kiosztását, így az érettségizőknek két nap állt rendelkezésükre, hogy még júniusban bejelentkezhessenek munkahelykeresőként a munkaügyi hivatalban. A határidő nem volt jogvesztő, csupán figyelmeztető – közölte lapunkkal Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal igazgatója. A regisztrálás elengedhetetlen feltétele annak, hogy a középiskola befejeztével a nagykorú fiatal élvezze a társadalombiztosítás és egészségbiztosítás adta jogokat, ellenkező esetben kiesik a rendszerből. A féléves munkanélküli-segélyre ellenben csak az jogosult, aki az említett bejelentkezés utáni hatvan naptól számítva nem jut munkahelyhez, illetve nem folytatja tanulmányait technikumban vagy egyetemen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.