Áldás az eső, víz nélkül nincs élet – mondta a szentivánlaborfalvi falunap megnyitóján dr. Ráduly István polgármester, próbálva a jó oldalát keresni a sűrű cseppekben hulló esőnek. A helybeliek közül viszont sokan nem örültek az égi áldásnak, az ünnep helyett inkább otthon maradtak. Aki ellenben kiment a sportpályára, nem bánta meg.

A szombat reggelre beígért gépkiállítás elmaradt, a szervezők szerint a nehéz gépek feltörték volna az elázott mezei utat. Kitűnően sikerült viszont a felvonulás. A falun végigmasírozó Atlantisz fúvószenekar, a mazsorettek, lovas huszárok megmelengették a kapuk elé kiálló emberek szívét. Üdvrivalgás kísérte az elvonulókat, több idős szentivánlaborfalvi örömkönnyeket is ejtett, meghatódva követték a magyar zászlóval és a község címeres lobogójával vonuló sereget.
A polgármester saját bevallása szerint csak vendég volt a falunapokon. A községi kasszából kértek ugyan egy kevéske pénzt, de a szervezést a helybeliek vállalták magukra. "Van, aki megszervezze a falunapot, és van, akikért megszervezni. A szeintivániaké az ünnep, senki nem erőltette rájuk" – mondta a községvezető ünnepi beszédében.
A lacikonyha már kora reggel nyitott, Zsigmond Zoltán hatalmas üstben kavargatta a jóféle pörköltet. Hideg volt, de a jókedv mindent feledtetett. Látjátok, Papp Gyuri nem is fázik – mondták a sörsátor alatt üldögélők, viccelődve az esőben álló falustársukkal. A huszárok a köményes pálinkát kortyolgatták, egyre gyakrabban s hangosabban hangzott el az "erőt, tisztességet" köszöntés. Bodoki Béla kapitány még a poharazgatás közben is kardjának markolatát szorongatta – ő volt az egyetlen huszár, aki talpig fegyverben jelent meg. A jókedvű huszárok nem kímélték lovaikat, bárki nyeregbe szállhatott. Az egyik paripát csinos hölgy "vette kezelésbe". Elegánsan vágtatott a focipálya körül, a huszárok örömére. Ez nem először ül lovon, hejkás! – mondogatták pajzán hanghordozással.
Mindent összevetve – leszámítva az esőt – színvonalasra sikeredett a negyedik alkalommal megszervezett szentivánlaborfalvi falunapok. A három nap programkínálatában mindenki megkapta a kedvére valót, szórakozhatott, ehetett, ihatott. Nem kizárt, hogy hétfőn az átlagosnál többen ébredtek kínzó fejfájással...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.