A szombat reggelre be­ígért gépkiállítás elmaradt, a szervezők sze­rint a nehéz gépek feltörték volna az elázott mezei utat. Kitű­nően sikerült viszont a felvonulás. A falun végigmasírozó Atlan­tisz fúvószenekar, a mazsorettek, lo­vas huszárok megmelengették a kapuk elé kiálló emberek szívét. Üdvrival­gás kísérte az elvonulókat, több idős szentivánlaborfalvi örömkönnyeket is ejtett, meghatódva követték a magyar zászlóval és a község címeres lobogójával vonuló sereget.
A polgármester saját bevallása szerint csak vendég volt a falunapokon. A községi kasszából kértek ugyan egy kevéske pénzt, de a szervezést a helybeliek vállalták magukra. "Van, aki megszervezze a falunapot, és van, akikért megszervezni. A szeintivániaké az ünnep, senki nem erőltette rájuk" – mondta a községvezető ünnepi beszédében.
A lacikonyha már kora reggel nyitott, Zsigmond Zoltán ha­talmas üstben kavargatta a jóféle pörköltet. Hideg volt, de a jó­kedv mindent feledtetett. Látjá­tok, Papp Gyuri nem is fázik – mondták a sörsátor alatt üldögélők, viccelődve az esőben álló falustársukkal. A huszárok a köményes pálinkát kortyolgatták, egyre gyakrabban s hangosabban hangzott el az "erőt, tisztességet" köszöntés. Bodoki Béla kapitány még a poharazgatás közben is kardjának markolatát szorongatta – ő volt az egyetlen huszár, aki talpig fegyverben jelent meg. A jókedvű huszárok nem kímélték lovaikat, bárki nyeregbe szállhatott. Az egyik paripát csinos hölgy "vette kezelésbe". Elegánsan vágtatott a focipálya körül, a huszárok örömére. Ez nem először ül lovon, hejkás! – mondogatták pajzán hanghordozással.
Mindent összevetve – leszámítva az esőt – színvonalasra sikeredett a negyedik alkalommal megszervezett szenti­ván­la­borfalvi falunapok. A három nap programkínálatában mindenki megkapta a kedvére valót, szórakozhatott, ehetett, ihatott. Nem kizárt, hogy hétfőn az átlagosnál többen ébredtek kínzó fejfájással...