A háromszéki húsmarhatartók régi álma látszik megvalósulni a közeljövőben. Régóta kérik, hogy a szakminisztérium valamilyen formában segítse a húsmarha-támogatások bevezetését nálunk is, hiszen minden uniós tagországban létezik.

Többször írtunk már arról, a tejnek jövő január 1-jétől bizonytalan a sorsa, a szakhatóság tejminőségért felelős állatorvosa megerősítette, hogy a csatlakozási szerződés értelmében Románia több haladékot nem kaphat a kötelező extra minőségi mutatók életbeültetésénél (lejár a csatlakozástól számított legtöbb öt évig nyújtható időszak). A mostani méréseik pedig elszomorítóak: 30–35 százalék még mindig nem felel meg a követelményeknek, és az arány a téli hideg időszakban felmegy 50 százalékra.
Az uniós csatlakozási szerződés megkötésekor (vagy utána) valami nagyon félresikerült, hiszen számos, csatlakozásról szóló anyagban megjelenik a húsmarha-támogatások bevezetésének jogossága és támogathatósága. Hogy ezután mi történt, senki sem tudja, vagy hallgat róla. A hetedik mezőgazdasági csatlakozási szerződést lezáró fejezetben ugyanis az áll, hogy Románia országszinten összesen 1 835 000 szarvasmarha után jogosult speciális anyatehén-támogatásra, vágási, export- és hizlalási támogatásra az akkori, 2007 január 1-jei (a csatlakozás dátuma) 2 897 100 fős szarvasmarha összlétszámból.
Tehát valamikor a tárgyalók próbálták intézni, de úgy tűnik, utána egyszerűen elfelejtették kidolgozni és bevezetni a húsmarhás támogatásokat. A háromszéki húsmarhatartók és a mezőgazdasági igazgatóság szakemberei Tánczos Barna államtitkárt is megkeresték, aki felvállalta az ügyet, már többször tárgyalt a brüsszeli hatóságokkal, és most végre megoldódni látszik a kérdés. Múlt héten megkeresésünkre az államtitkár azt válaszolta, Valeriu Tabără szakminiszter is beleegyezett, hogy jövő évtől folyósítsák a támogatást, a minisztérium szakemberei már néhány hete dolgoznak az egyszerű, Brüsszel előtt is vállalható rendszeren, számítása szerint egy hónapon belül elkészülnek azzal.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.