Röviden

2011. július 6., szerda, Világfigyelő

Két úton találkozunk
A magyarországi M43 autópálya Csanádpalota, illetve az M4 autópálya Nagykereki térségében lévő határ metszéspontjáról írt alá kormányközi megállapodást a sajtó jelenlétében Anca Boagiu közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter és Völner Pál, a budapesti Nemzeti Fejlesztési Mi­nisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára tegnap Bu­dapesten. Az M43 már 2013 első felére elkészülhet, és addigra kész lesz Arad irányába a román oldali folytatás is. Az M4 tervezett megépítési ideje 2016, ez az autópálya kapcsolódik az észak-erdélyi sztrádához.

Bírálták a magyar alaptörvényt
Az Európai Parlament tegnap Strasbourgban megszavazta azt az állásfoglalást, amelyben – nagyrészt a Velencei Bizottság véleményére alapozva – bírálják az új magyar alkotmány elfogadásának módját és annak számos tartalmi elemét. Az EP-képviselők nagyrészt párthovatartozás szerint voksoltak: a baloldaliak, a liberálisok és a zöldpártiak javaslatát 331-en támogatták, 274-en – köztük a legnagyobb frakciót adó néppártiak – ellenezték, 54-en pedig tartózkodtak. Az EP-állásfoglalásból jogi értelemben semmilyen kötelezettség nem hárul Magyarországra. Az állásfoglalás szerint a magyar alkotmányban nem elég egyértelmű bizonyos alapjogok védelme, és ezért azt módosítani kellene. Az EP felszólította az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg az új magyar alaptörvény és a közeljövőben elfogadandó sarkalatos törvények összhangját az uniós szerződések szövegével és szellemével, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájával.

Összefogás a Kárpát-medencében
Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) elnevezéssel megalakult a Kárpát-medencei civil hálót létrehozó fórum tegnap Budapesten. A közös nyilatkozatot csaknem harminc magyarországi és határon túli civil szervezet képviselője írta alá. A CET olyan fórumot biztosít a Kárpát-medencei civil szervezetek számára, amelyen a szervezetek egyeztethetik tevékenységük irányát, megoszthatják egymással a jó gyakorlatokat, tapasztalatot cserélhetnek, hogy nemzetépítő és közjót célzó munkájuk minél hatékonyabbá válhasson – olvasható a dokumentumban. A kezdeményezés célja megteremteni a folyamatos konzultáció lehetőségét az anyaországi és a külhoni civil társadalom között. A CET ennek érdekében hamarosan havilapot jelentet meg, amelynek internetes változata is lesz. A közös nyilatkozatot magyarországi, vajdasági, felvidéki, erdélyi, moldvai, kárpátaljai, horvátországi, muravidéki és ausztriai civil szervezetek képviselői írták alá. Az egyeztetést a Civil Összefogás Fórum és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége kezdeményezte és hívta össze.

Christine Lagarde az IMF vezérigazgatója
Tegnap életbe lépett Christine Lagarde ötéves kinevezése a Nemzetközi Valutaalap élén. A szervezet a legmagasabb erkölcsi normák betartását, illetve az IMF-nek való hűséget várja el. A volt francia pénzügyminiszternek valamennyi társadalmi és üzleti állásától meg kell válnia, és bármilyen új pozíció betöltése az IMF Igazgatótanácsának hozzájárulásához kötött. Christine Lagarde évente 467 940 dolláros nettó fizetésben részesül, amelyet évi 83 760 dolláros költség-hozzájárulással egészítenek ki. A szervezet ezen felül állja a vezérigazgató felmerülő költségeit, így az utazási és szálláskiadásokat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2011-07-06: Világfigyelő - :

Orbán Viktor: Európa erősebb, mint fél éve, de a polgárok ezt nem így érzékelik

Európa most erősebb, mint fél éve, a magyar EU-elnökség kezdetén, de a választópolgárok ezt egyelőre nem így érzékelik az euróövezet helyzete és a görög válság hírei miatt – állapította meg Orbán Viktor tegnap Strasbourgban.
2011-07-06: Nemzet-nemzetiség - Kádár Gyula:

Székelyföld márpedig létezik!

Amikor némely román tévécsatorna műsorán találkozom az intoleráns, vérben forgó szemű búslovagok handabandázó, idétlen, tudatlan, rosszindulatú történelemhamisítástól hemzsegő véleményével a régiósításról, és látom Észak-Erdély térképét vérvörösen ábrázolva, az egér és az elefánt meséje jut eszembe.