Tíz évvel ezelőtt, 2001 nyarán hunyt el a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház jeles laboratóriumi orvosaként.

Homoródalmáson született 1927-ben unitárius családban. A szülőfaluban végzett négy elemi után a székelykeresztúri gimnáziumba adták a szülők, ott érettségizett 1944-ben. EMKE-ösztöndíjasként beiratkozott a Budapesti Műegyetem elektromérnöki szakára, de szeptemberben munkaszolgálatos behívót kapott, ahonnan csak 1945 áprilisában került haza. Édesapját tévedésből kuláknak nyilvánították. 1945–46-ban mérnöki előképzés végett beiratkozott a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem matematika–fizika szakára. 1946-ban a temesvári műegyetemen magyar érettségi bizonyítványát nem fogadták el, így felvételizett a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemre, ahol a közegészségtani, majd az orvosi karon nyert oklevelet 1952-ben. Gyakornokként orvos-fizikai gyakorlati jegyzeteket állított össze, újítóként elfogadták egy radonmeghatározásra alkalmas készülékét. 1960-ban laboratóriumi főorvosként dolgozott Sepsiszentgyörgyön, azelőtt a csíkszeredai Közegészségtani és Járványtani Intézet (Sanepid), később a sepsiszentgyörgyi hasonló intézet laboratóriumának vezetője volt. Munkássága eredményeként igen fontos laboratóriumi gépezettel, műszaki felszereléssel gazdagodott a sepsiszentgyörgyi kórház, majd a poliklinika munkássága révén önállósult laboratóriuma, ahol számos, addig ismeretlen, a betegellátás és az orvosi diagnosztika szempontjából fontos vizsgálatot vezetett be, és megbízták a megye összes laboratóriumának felügyeletével. Családi hagyatéka, jegyzetei a témakör kordokumentumai. Síremléke a sepsiszentgyörgyi köztemetőben áll. Emlékét felesége, két lánya és családjuk, valamint testvére őrzi.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.