A 2002-es népszámlálási adatok tanúsága szerint az akkori 2044 lakosból alig páran vallották magukat romának, a statisztikában magyarokként szerepelnek, de számuk 114–115 körül mozog. A felsőlemhényi romák nagyobb csoportban alig húsz putriban, illetve házban a Donát-völgyi részen laknak.

Lukács Róbert polgármester szerint vannak rendezett porták is, főleg azoké, akik külföldön dolgoztak vagy dolgoznak jelenleg is. Egy roma már a hajtási jogosítványt is megszerezte, és személygépkocsit vásárolt magának. Hét család részesül szociális segélyben, a többiek kéregetésből és napszámosmunkából tartják el magukat. Több roma gyermek is rendszeresen látogatja a felsőlemhényi óvodát és a 2-es számú általános iskola alsó tagozatát, sőt, azt is el lehet mondani, hogy a negyediket végzett Jánoska nagyon jó tanuló, és a régi osztályközösségbe is elég jól beilleszkedett, ősztől ő lesz az egyetlen roma tanuló a Bem József-iskolában.
A polgármester tudomása szerint 1940 és 1950 között még csak egy-két család, a Karácsony és a Majlát élt a településen, nem tudni, honnan érkeztek, számuk azóta nőtt a maira, a környező falvakból is kerültek. A legnagyobb gyermeklétszám hat, a Gergely Árpádék portáján. A többi családnál négy-öt gyermek él, de már az egy-két utód is egyre gyakoribb.
Lukács Róbertnek nincs különösebb panasza a romákra, békében élnek a többségi magyar lakossággal, ha elő is fordul bűnözés körükben, az leginkább kisebb lopás, verekedés is csak egymás között történik. Azt is elmondta, hogy tavaly a Román Szociális Fejlesztési Alap elindított egy Elsőbbséget élvező beavatkozások nevű programot, mely az egy tömbben élő roma közösségek hátrányos helyzetét enyhítené, a cigányok egészségesebb életmódra nevelését szolgálná. A pályázat útján nyert nyolcvannégyezer euróból Felsőlemhényben a roma falurész felé vezető hatszáz méteres útszakaszra új aszfaltszőnyeget öntettek, és abban az épületben, amelyikben az óvoda és az orvosi rendelő működik, az egyik felújított teremben a Caritasszal partnerségben huszonnégy roma család számára délutáni programú oktatást indítottak be. Egy felnőtt- és egy gyerekcsoportnak heti három alkalommal tartanak előadásokat. A tanfolyamra járó családok mosdótálat és szappant is kaptak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.