Mire jók a Romániát napokra, olykor hetekre sakkban tartó botrányok? A megyésítési cirkusz, a magyar veszedelem, a csődös érettségi miatti siránkozás? Elterelik a figyelmet a sok sebből vérző valóságról, a katasztrofális helyzetről.
Hetek óta alig, csak sokadrangú hírként esik szó az egészségügy helyzetéről, úgy tetszik, sem a hatalmon lévők, sem a lakosság nem hallotta meg az Országos Egészségügyi Biztosító elnökének bő egy hónappal ezelőtti kijelentését: intézménye csődbe jutott, nincs több pénz. Pedig a rászorulók érzik a hiányt, hol gyógyszerre nem futja, hol az amúgy ingyen járó protéziseket, gyógyeszközöket kell megvásárolni, máskor a vizsgálatok, analízisek költségeit kényszerülnek megtéríteni, mert "elfogyott a keret". Minden bizonnyal a bomba július második felében robban majd, amikor leállítják az ingyenes és térítéses orvosságok kiadását is, addig folyamatosan növekszik az elégedetlen érintettek száma, elég egy orvosi rendelőben leállni néhány percig, hogy halljuk, ki mennyit kényszerült az amúgy ingyenesen járó szolgáltatásokra költeni. Ezt tapasztaljuk az egészségügyben, de nem ez az egyetlen ágazat, amelyben krónikus a pénzhiány.
Sokszor dicsekedett miniszterelnökünk, hogy több mint félmillió új munkaszerződés köttetett az elmúlt két hónapban, ám a vak is látja: ezek jó esetben "kifehérített" munkahelyek, új állás aligha jött létre, hisz az ígért beruházások vánszorognak, egy-egy európai projekten kívül egyéb alig mozdul, a magáncégek egy része éppen csak éledezik a bő kétéves recesszió után, az állami intézmények, vállalatok, hivatalok szinte naponta jelentik be újabb és újabb sok száz alkalmazott elbocsátását. Emil Boc nyilatkozatának részleteivel senki nem ér rá foglalkozni, a gazdaság valós állapotáról nem kaphatunk egyértelmű képet, a hatalom dicsekszik, az ellenzék vádaskodik, ember legyen a talpán, aki képes bár részben megfejteni a valóságot. Az az intézmény, amelynek megbízható forrásnak kellene lennie, az Országos Statisztikai Intézet egyik nap arról számol be, hogy kiadásaink és bevételeink az első negyedévben ugyanakkorák voltak, mint az azt megelőzőben, másnap arról ad hírt, hogy 40 lejjel csökkent az átlagjövedelem. Az ország irányítói a válság végéről beszélnek, ha az a megfelelő, de néhány óra múlva már az újabb recesszió rémét lebegtetik.
Borítékolható, a botrányok, figyelemelterelő kampányok nem csitulnak a jövőben sem, ahogy közelednek a választások, egyre nagyobb szüksége lesz ezekre a hatalomnak. Eredményeket alig tud felmutatni, igyekszik hát leplezni a valóságot. Ez azonban csak ideig-óráig működhet: a nacionalizmussal vagy az ilyen-olyan cirkusszal nem lehet számlákat fizetni, jóllakni, a ki nem adott gyógyszereket sem pótolja – de bumerángként üthet vissza, s elseperheti a kiötlőket és haszonélvezőket.