Hatvannégy halott a volgai hajóbalesetben
A Volgán, pontosabban a Kujbisevi víztározón vasárnap szerencsétlenül járt Bulgaria nevű hajóból a hétfő esti órákig 64 halottat hoztak felszínre, a gyerekszobában mintegy 30–40 kis holttestet találtak – közülük még nem hoztak fel senkit. Dmitrij Medvegyev államfő keddre nemzeti gyásznapot hirdetett a hajó katasztrófája miatt.
Sajtóértekezleten követelte a teljes közlekedési járműpark alapos átvizsgálását. Az ügyészség közlése szerint az ellenőrzések kiderítették: a több mint ötven éve szolgáló Bulgaria hajó legutóbb harminc éve esett át nagyjavításon, bal oldali motorja az induláskor hibás volt, a járművön legalább ötven fővel többen tartózkodtak a megengedettnél. A Kujbisevi víztározón egész éjszaka és másnap is tartott a mentés. Először kívülről végigkopogtatták a hajótestet, de válasz nem érkezett. A környező kórházakban este már csak négy személyt ápoltak. További huszonhárom fő szorult orvosi segítségre, de ők már délelőtt hazamehettek. A még kórházban lévők zúzódásokat és csonttöréseket szenvedtek. A regisztrált utasok száma 148 volt, az utasokat 33 fős – más adatok szerint 37 fős – legénység szolgálta ki. A korszerűsítések után a Bulgarián 140 utasnak volt hely, de tegnap esti közlés szerint szemtanúk és hozzátartozóikat kereső emberek elmondásából azt vonták le az illetékesek, hogy legalább 208 utas volt a hajón. A Bulgaria felborult, és rövid idő alatt elsüllyedt, amikor egy viharban éles fordulatot hajtott végre a víztározón.
Költöznie kell a magyar kormánynak
A Kossuth teret 2014-ig átalakítják, a magyar kormánynak pedig eddig az időpontig ki kell költöznie az Országházból. A parlament tegnapi döntése értelmében 2014. május 31-ig át kell alakítani a budapesti Kossuth Lajos teret, amely így visszakaphatja 1944 előtti "képzőművészeti arculatát", a kormánynak pedig ugyaneddig az időpontig ki kell költöznie az Országház épületéből. Az ezt rögzítő országgyűlési határozati javaslatot 253 igen, 92 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadta el a Ház. Az Országgyűlés felkérte a kormányt, hogy a jelzett időpontig gondoskodjon a végrehajtó hatalom szerveinek a törvényhozás épületén kívüli elhelyezéséről, s az Országházat teljes egészében adja át az Országgyűlésnek. A kormányköltözésről szólva Lázár János tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: véleménye szerint a kabinetnek a Parlamentből történő kiköltöztetése akkor valósul meg, ha az államnak lesz rá pénze.
Robbanások egy ciprusi támaszponton
Nagy erejű robbanások ráztak meg egy dél-ciprusi haditengerészeti támaszpontot tegnap reggel hat órakor. A rendőrség közölte, hogy baleset történt. Egy rendőrségi szóvivő a CNA hírügynökségnek azt mondta: kigyulladt két lőszertároló az ott található 98 közül. Feltehetően bozóttüzek terjedtek át a támaszpont területére, így fogtak tüzet a lőszertárolók – írja a BBC. A ciprusi közszolgálati televízió legfrissebb jelentése szerint a halálos áldozatok száma tizenkettő. Az állami rádió közölte, hogy a halálos áldozatok közül ketten a haditengerészetnél szolgáltak. Két katona és öt tűzoltó is van az áldozatok között. Katonai források szerint többtucatnyi sérültje is van a katasztrófának. Ciprus legnagyobb villamos erőművét működésképtelenné tette a robbanássorozat – közölte az ország áramszolgáltató hatóságának szóvivője. Emiatt sok helyen nincs áram Cipruson. A robbanássorozat jelentős kárt okozott a közeli településen, és a három kilométerre lévő tengerparti üdülőhelyen is betörtek az épületek – köztük szállodák, éttermek – ablakai, ajtói – közölte egy szemtanú.
Ellentámadásba lendült Strauss-Kahn
Rágalmazás miatt feljelentést tett Dominique Strauss-Kahn az őt nemi erőszak kísérlete miatt beperelő francia írónő, Tristane Banon ellen – közölte tegnap a volt IMF-vezér ügyvédje. Henri Leclerc elmondta, hogy Strauss-Kahn még a múlt hét végén nyújtotta be a feljelentést, miután a párizsi ügyészség jelezte: előzetes eljárást indított Banon állításának kivizsgálása végett. A 32 éves francia írónő azért fordult bírósághoz, mert – mint mondta – 2003-ban az IMF volt vezérigazgatója meg akarta őt erőszakolni, amikor interjút készített vele egy párizsi lakásban, ahonnan aztán csak dulakodás árán tudott elszabadulni. Banon tegnap tanúvallomást tett a párizsi rendőrségen. Strauss-Kahn kitaláltnak nevezte a regényírónő történetét. A francia szocialisták korábban esélyes államfőjelöltjének számító Strauss-Kahn épp megúszni látszik egy másik hasonló eljárást az Egyesült Államokban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.