A császári udvar 1819-ben elrendelte a Monarchia területén a városok pecsétjei és címerei másolatának egybegyűjtését. Az Erdélyi Gubernium levélben tette közzé az utasítást, és elküldte Háromszék adminisztrátorának is.
"Tisztelt Administrátor Úr
Ő Császári Királyi Hercegsége a korona örököse a Felséges Atyja tartományaiban található minden nemes familiáknak címereikből egy gyűjteményt akarván magának szerezni. Ezen kívánságnak és parancsolatnak következéséül kivántam a Méltóságos Administrátor Urat ez iránt hivatalosan ezennel megtalálni, hogy ezen fenn tisztelt kegyelmes rendelésnek nyomán minden megyék vagyis jurisdictiokban található nemes familiáknak pecséteiket ezen idezárt forma szerint, nemkülönben maguknak a jurisdictióknak és városoknak pecsétjeikkel együtt az adott formula szerint egyforma nagyságú szép finom papirosra és spanyol viasszban tisztán kinyomtatni, és a pecséten felül egész pontosággal a familiáknak a nevét és nemességének minemüségét az az ha grof vagy báró e a familia hozzá téve a pecséten alul pedig a tartományt ahonnann a familia a maga eredetét vette feljegyeztetvén, azt nekem külön két exemplárban minél hamarább béküldeni ne sajnálja.
Kolozsvár die 1 marti 1819 Bánffi."
Béldi László szintén körlevelet írt Háromszék minden településére, melyben kérte a neki címzett parancsolat mihamarabbi teljesítését. Alább a Béldi által írt rövid leveleket ismertetem:
"Miklósvárszék Király Biró Méltóságos Gróff Mikó György Urnak Gubernátor Urunk Ö Exellentiajának die 1 marti 1819 sub nr. 67.
Közlöm hogy a szerint a mindazon rendelésben parancsolva vagyon a jövö hónap 10-ig a közölt parancsolat szerint a pecséteket küldje be.
Sepsi Szent György 28 mart. 1819 Beldi."
"A 4 Király Biraknak és a 4 városoknak.
Gubernátor Urunknak Ö Exellentiája oficiálisan 1 mart 1819 sub nr 67. Ezennel közlöm in copia hogy a szerint mind azon rendelésben parancsolva van a jövő hónap 10-ig a parancsolt és közölt formuláre szerint a pecséteket küldje be.
Sepsi Szent György 28 mart. 1819 Csia"
Bereck városa április 13-án beküldte a város pecsétjének másolatát az alábbi levél kíséretében:
"Méltóságos Fö Administrátor Ur
A Gubernátor urnak Ö Exellentiája a folyó március 1-sö napjával 67 számok alatt az Ö Császári Királyi Hercegsége kegyelmes rendeléseit ugyan e folyó hó március 28-án a Méltóságos Fö Administrator Ur által hozzánk utasitani méltóztatván ezen folyó hónap április 4-én alázatos tisztelettel vettük. Annak complimentumára városunk pecsétjeit ide zárva alázatosan submittálva melyel továbbra is magunkat a Méltóságos Fö Administrátor Urnak, atyai kegyes javaiban alázatosan ajánlottuk magunkat.
Bereck die 13 april. 1819 Alázatos szolgája Mikó Ferentz a város fő birája"
A pecséteket és címereket a rendelkezés szerint összegyűjtötték. Megtörténhet, hogy a másolatok valamelyik bécsi múzeumban vagy levéltárban most is megtalálhatóak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.