Előbb az érettségi viszontagságai, nem sokkal később pedig a pedagógusi versenyvizsgák érdemjegyei űznek diákot, szülőt és pillanatnyilag közvetlenül nem érintettet egyaránt magyarázatok és tanulságok keresésére. Mert senkit sem hagyhat hidegen mindaz, ami immár évek óta csúnya stigmaként telepedik a hazai oktatás ábrázatára.
Akárhogy is forgatjuk a dolgot, a két – vagy akár három, ha figyelembe vesszük az idén újra érvénybe léptetett, középiskolai folytatásra besoroló képességvizsgákat – vizsga nem vonatkoztatható el egymástól. És ha visszagombolyítjuk a történet fonalát, a tömeges érettségi bukások, a nem kizáró jellegű, de sok mindent meghatározó nyolcadikos bukdácsolások a pedagógusvizsgák egyre mélyebb kútjába zuhannak vissza.
Aki puszta számháborúnak nevezi a címzetes pedagógusi állásokért kiírt vizsgákon jelentkező, évek óta gyengülő színvonalról árulkodó statisztikákat, az nem csak magát és környezetét igyekszik becsapni, hanem önös érdekből kész áruba bocsátani a saját és egész generációk jövőjét. A számok ugyanis könyörtelen dolgok, s ha az érdemjegyek kialakulását befolyásolhatják is külső tényezők, a lényegen aligha változtatnak. Aki nem képes vagy nem akar felzárkózni azokhoz a követelményekhez, amelyeket egy-egy vizsga kapcsán szívesen neveznek életszerűtlennek az "áldozatok", az rossz pályára tévedt. Két­szeresen is rosszra, hiszen nem csak saját életét keseríti, de maradandó károkat okozhat azokban a fiatalokban, akiktől majd a saját életszínvonala megfelelő szinten tartását vagy magasabbra emelését reméli.
Ilyenkor mindig kéznél lévő magyarázat, hogy a jelenlegi pénzügyi motiváltság mellett pedagógusainktól nem is lehet többet elvárni. Csakhogy szülőként elhallgatva gyermekeink rémtörténeteit a suk-sükölő magyartanárról, az idegborzoló magyar-román keveréknyelven beszélő pedagógusról, a tudását átadni képtelen, ettől folyamatosan ingerült, tanítványait lépten-nyomon megalázó matektanárról, valahogy képtelenek vagyunk kizárólag béremelés kérdésévé tenni gyermekeink oktatását. Talán ismerős a vicc: tudsz úszni? Nem? És ha megfizetlek?
Egy évtizedeken át érinthetetlen, rossz tanügyi rendszer termését szemlélhetjük – immár a tanárok kategóriájában. Egy olyan rendszer produktumát, amelyből az arra alkalmatlan pedagógus csak akkor kerülhetett ki, ha alkoholizmusa már takargathatatlanná vált, vagy halmazati pedofíliát követett el. Ennek a rendszernek az alkotásai vagyunk mi, szülők is, akik ilyen-olyan útravalóval engedjük iskolába gyermekeinket, azzal az elvárással, hogy ott majd mindent helyretesznek. A változtatás nem csak elhatározás kérdése, de anélkül nem megy. Mint ahogy intézményi keret nélkül sem. Ezt hivatott biztosítani a jövő évtől életbe lépő új rendszer, amely az iskolák hatáskörébe utalja a pedagógusválasztást. Csodák nélküli gyógyulási folyamat következhet. Jövőre is találkozunk.