Kihirdette az egész birodalmában, hogyha lenne valaki, aki neki három évig egyhúztomba mesél, annak adja fele birodalmát.
– De jól gondolják meg, mert aki nem tud három évig mesélni, a vár falánál karóba húzatom a fejét!
Sokan vágyódtak a fele birodalomra: grófok, hercegek, nagyobb urak sokan mentek szerencsét próbálni. Úgy érezték, tudnak mesélni, de bizony még a legügyesebb se vitte két-három hónapnál tovább.
A király meg nem kegyelmezett senkinek, irgalmatlanul levágatta mindnek a fejét, a vár falához nagy karókra szurkáltatta.
Majd egy szegény embernek volt egy idősebb fia, nagyon ravasz fiú. Azt mondja:
– Édesapám, elmegyek én, mesélek a királynak.
– Hova mennél, gyerek? Nézzél csak a vár falára, hány ember feje szárad ott! Sehova ne menj!
A gyerek mégis elment, jelentkezett a királynál.
– Fölséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, jöttem jelentkezni, mert nagyon hosszú mesét tudok mondani.
– Három évig is eltart, te gyerek?
– Harminchárom évig is, felséges királyom.
– No jó, fele birodalmam megkapod, ha valóban tudsz három évig mesélni. No, kezdheted is, gyere be!
A legény bement, leült, mindjárt hozzáfogott:
– Hej, valahol nagyon régen hallottam én hírét, hogy olyan nagy magtárt építettek, aminek egy métertől is szélesebb volt a fala. Azt a magtárt meg teletöltötték búzával. Egy kis hangya észrevette. Fúrt, fúrt, fúrt, fúrta a falat, fúrta, fúrta.
– Hagyd már abba, te gyerek!
– Hát, fölséges királyom, azt a nagy vastag falat olyan hamar nem lehet kifúrni. Fúrta a kis hangya, fúrta, fúrta.
– Hagyd abba, gyerek, inkább egy évet elengedek. Mondd tovább!
– Mikor kifúrta, bebújt, felvett egy szem búzát, kibújt, vitte a hangyabolyhoz. Ment vissza, bebújt, felvett egy másik szemet, kibújt, vitte a hangyaboly alá. Bebújt, felvett egy harmadik szemet, kibújt, vitte a hangyaboly alá.
– Hagyd abba! Látom, hogy csalafinta gyerekkel van dolgom. Ne mesélj tovább, inkább megkapod a fele birodalmam!
Így gazdagodott meg a legény. Üzent az édesapjának, az is eljött hozzá lakni. Így ők lettek az urak.