Ötszázezer lejjel egészítette ki a város költségvetését a helyi tanács csütörtöki ülésén. A pénz a kormány tartalékalapjából származik, és elosztását egyöntetűen hagyták jóvá a jelenlevők, bár két román képviselő szóvá tette, hogy az ortodox hitűek is kértek támogatást templomuk javításához.
Amióta a tárcát Kelemen Hunor vezeti, a vallási ügyek már nem a művelődési minisztériumhoz tartoznak, hanem a kormányfő közvetlen hatáskörébe, és onnan szép összegeket osztanak a görögkeleti egyháznak, mi pedig azért lobbizunk, amiért tudunk – válaszolta Antal Árpád polgármester. A fenti keretből kétszázezer lejjel járulnak hozzá az új református istenháza építéséhez, 150 000 lejt a Romulus Cioflec utca korszerűsítési munkálatainak folytatására szánnak, százezer lej megy a stúdióteremre, és ötvenezer a városban most zárult szobrásztáborra.(demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.