TusványosTőkés László: Területekért jogokat

2011. július 25., hétfő, Közélet

Új időszámítás vette kezdetét a magyarság életében a könnyített honosítási eljárás megkezdésével – szögezte le szombaton Tusnádfürdőn a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor záró előadásán Németh Zsolt magyarországi külügyi államtitkár.

Taps fogadta a magyar miniszterelnököt Tusnádfürdőn

A hagyományokhoz hűen a tusványosi rendezvény utolsó napján Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is előadást tartott. Az előző két évtől eltérően Traian Băsescu államfő nem volt jelen, de az előadók beszéltek róla: Németh Zsolt azt hangsúlyozta, hogy a román és a magyar fél havonta egyeztet, zajlanak az előkészületek az elnök ősszel esedékes magyarországi látogatására, Tőkés László pedig a régióátszervezés kapcsán utalt a román államfő hiányára, és leszögezte: az üres szék is azt üzeni, a magyarság ebben az ügyben nem alkuszik.
Nemzeti megegyezést
Magyarországi és romániai televíziók stábjai, operatőrök, fotósok, kamerások szállták meg szombat reggel a diáktábor helyszínét, a város felől kisebb csoportokban érkeztek az érdeklődők, az igazi nyári délelőtt hősége elől sokan a sörsátrak árnyékába menekültek, a legtöbben azonban dacoltak a napsütéssel, és a színpad előtti téren várakoztak a magyar miniszterelnökre, akit tapssal fogadtak érkezésekor.
Németh Zsolt köszöntő szavai után Tőkés László vette számba az elmúlt húsz év történéseit az erdélyi magyarság szempontjából. Miután méltányolta az új magyar kormány nemzetpolitikáját, a határok fölötti nemzetegyesítést, Trianon gyógyításának politikáját, úgy értékelte, a rendszerváltozás után eltelt húsz évben rendkívül kevés stratégiai eredményt sikerült elérni, Romániában tovább tart a posztkommunista, posztszekurista átmeneti korszak. Forradalom helyett puccsban, rendszerváltozás helyett hatalomátmentésben, fellendülés helyett posztkommunista korrupcióban, harmadik világbeli nyomorban lett részünk, a történelmi igazságtétel elsikkadt – hangsúlyozta. Sem autonómiánk, sem államilag finanszírozott magyar egyetemünk nincsen, az egész Kárpát-medencében tovább tart a szórványosodás, az elvándorlás, a népességfogyás, az elmúlt harminc évben egymillió fővel apadt a magyarság lélekszáma, a román nacionálkommunizmus ráront a magyar polgárokra, a magyarellenesség hagyományait éltetik – sorolta. Mi több, európai regionalizáció ürügyén területi-közigazgatási átszervezéssel lepnek meg bennünket, éppenséggel tavalyi vendégünk, Traian Băsescu államfő és a többségi kormánypárt, és ennek a kormánynak a tagja az RMDSZ is – mutatott rá. Szlovákiában már megvalósították a területi átszervezést, most azt várjuk, hogy itt is ezt vigyék véghez? Hogy lesz autonómiánk, ha a kolozsvári kétágú templomot, Házsongárd autonómiáját sem tudjuk megvédeni? – kérdezte, majd bírálta Kelemen Hunort, amiért aláírta a verespataki beruházás régészeti mentesítési engedélyét. Temesvár képletes ostroma tovább tart, folytatódik az asszimiláció, homogenizáció, ortodox kolonizáció, megkérdőjelezik Székelyföld és Erdély létét. Éppen ezért szervezkedik és emeli fel szavát az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a létrejövő Erdélyi Magyar Néppárt – mondta, majd a pártbejegyzés indoklását kommentálva megjegyezte: arra hivatkoztak, hogy az alakulat nem a nemzeti érdeket, hanem egy közösség érdekeit képviseli. Ez azt jelenti: az a vétkünk, hogy magyarok vagyunk? – kérdezte, és súlyosan diszkriminatívnak, kizárólagosnak, antidemokratikusnak, abszurdnak minősítette az argumentációt. Bírálta az RMDSZ-t is, a szövetség ugyanis azzal vádolta az EMNT-t, hogy egységbontó, ily módon azonban Kelemen Hunorék szembekerültek a demokrácia értékeivel, a szövetség pedig megcsontosodott egységpártként viselkedik.
Tőkés szerint a romániai magyaroknak úgy kell leülniük tárgyalni a románokkal, mint nemzet a nemzettel, nem pedig mint kisebbség a többséggel. "Ha már Traian Băsescu az a román politikus, aki a legmesszebb ment el a magyarokkal való párbeszédben – annak ellenére, ami az elmúlt időszakban történt –, akkor azt kérjük tőle, hogy üljünk le, mint nemzet a nemzettel, román nemzet a magyar nemzettel." "Ha már területet vesztettünk, jogokat kérünk cserébe, beleértve a korlátozott nemzeti önrendelkezéshez, az autonómia valamennyi fajtájához való jogot" – jelentette ki.


Sikeres állam, erős nemzet
Orbán Viktor magyar miniszterelnök előadásában kifejtette: az egész világ egy új korszak határán áll, korábban erősnek gondolt államokból gyengék, gyengékből erősek lettek. A nyugati világban az államadósság olyan méreteket öltött, hogy a tartozásokat már nem lehet visszafizetni, a nyugati országok fenntarthatatlan növekedési pályára kerültek, a fiatal nemzedékek jövőjét már elzálogosították, az értékteremtő munka leértékelődött – fejtette ki. Éppen ezért az új korszakban az állam szerepe megnő a gazdaságban. Sikeres államot azonban csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte – szögezte le.
Emlékeztetett az elmúlt időszak főbb döntéseire, a kettős állampolgárság megadására, az új alkotmány kidolgozására, az új közteher-viselési rendszerre, a bankadó és a válságadó bevezetésére, a nyugdíjvédelmi programra. Az idei tábor mottóját kommentálva – összenő, ami összetartozik – úgy értékelte, az említett korszakváltás legfontosabb következménye lesz a magyar nemzet összenövése. Hangsúlyozta: ha nincs erős anyaország, nincs erős Kárpát-medencei magyar nemzet sem. Jó hírnek nevezte, hogy egy évvel ezelőtt még a zátonyok között sodródók között említették Magyarországot, ma azonban már a zátonyoktól távolodó országok között van.
Budapest támogatásra kész
A beszédek után a hallgatóság köréből érkező kérdésekre válaszoltak az előadók. A Sapientia Tudományegyetem akkreditációja kapcsán Orbán elmondta: a magyar kormány minden eszközzel kész támogatni azt, csak várják a kérés megfogalmazását, hogy milyen segítségre van szükség. Hasonló választ adott a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának támogatása ügyében, mint mondta, az intézmény magyar tanáraitól várják a tájékoztatást. Az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét szolgáló lépéseket firtató kérdésre azt mondta, mindenekelőtt az anyaországot kell megerősíteni, nemzetközi tekintélyét visszaszerezni, ehhez harcolni kell, és az unió soros elnökeként ezt tette Brüsszelben is. Arra a kérdésre válaszolva, hogy az erdélyi magyar pártok, szervezetek közül melyikkel van jóban a magyar kormány, Orbán Viktor kifejezte azt a meggyőződését, hogy az összes határon túli területen egységesen kell fellépni. "Minden olyan törekvést támogatunk, ami az egység felé vezet" – mondta. Vannak azonban olyan helyzetek, például Romániában is, amikor az egységen belül bizonyos részek már nem érzik jól magukat; amikor egy szervezet nem tud súlyával arányos módon befolyást gyakorolni a közös érdekérvényesítésre, ezért következett be a romániai magyar érdekképviseletben a dezintegráció. "A magyar kormány és a Fidesz ezért nem szervezeti formákat támogat. Az egység felé egy nagy egységbe való szerveződés is, ám egy szétválás utáni összeszerveződés is elvezethet" – magyarázta.
A romániai regionális átszervezésre vonatkozó kérdés kapcsán leszögezte: még nem jött el a pillanat, amikor a magyar kormánynak meg kell nyilvánulnia. Szerinte egyelőre a romániai magyaroknak kell egységes, világos álláspontot kialakítaniuk, és azt megfelelő súllyal megjeleníteniük a román állam felé. A magyar kormány álláspontjának kinyilvánítása egy későbbi szakaszban lehet aktuális – fűzte hozzá, addig is nem kíván erőlatolgatásba bocsátkozni.
Az RMDSZ-szel való együttműködést, az összefogást firtató kérdésre Tőkés László leszögezte: mindig összefogást akartak, de nem egy totalitárius, hanem egy plurális egységben, ezért is hívták életre az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot, az RMDSZ és az MPP azonban rendszerint nem veszi komolyan vagy félreérti ezt a szándékot. Ugyanakkor azzal vádolta a szövetséget, hogy a neptuni alku után jobban szót ért a román pártokkal, mint a magyar szervezetekkel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 695
szavazógép
2011-07-25: Máról holnapra - Sylvester Lajos:

Erős anyaország, erős magyar nemzet

A 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor záróakkordja – ezrek helyszíni érdeklődése mellett – Orbán Viktor és Tőkés László együttes "fellépése" volt a Nagyszínpadon, a moderátor feladatát immár hagyományosan Németh Zsolt parlamenti külügyi államtitkár látta el.
2011-07-25: Közélet - Kisgyörgy Zoltán:

Hármas ünnep Bodokon

Szerencsés közéleti események találkoztak itt a hét végén. A Süte-pataki közösségteremtő kaláka zárónapja, mint spiritusz a vízzel, úgy talált az immár hagyományos Aquarius, 2011 borvízünneppel, s a kettőt egy csokorba kötötte a VIII. Bodoki Napok kétnapos rendezvénysorozata.