A vallásuk mellett kitartók, egyben a hit erejének ünnepe a Szent Anna napján tartott miklósvári búcsú, a kápolnától tegnap száznál többen érkeztek keresztaljával az 1907-ben emelt templomhoz.

A szentmise főcelebránsa, Vargha Béla kézdi-orbai főesperes a védőszent példájának követésére hívta fel a figyelmet. Az ünnepi szónok, Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes Szent Anna és Szent Joáchim áldozatos életéről beszélt. Mint mondotta, ha módunkban áll, ne féljünk egymás kezét megfogni és segíteni, mint hogy attól se tarsunk, hogy szülőkké váljunk, majd arra intett, ne tapossuk le földi javak megszerzése miatt egymást. "Életünk végén a Jóisten nem azt fogja kérdezni, mennyi pénzt kerestél, milyen autóval jártál, hány doktorátust szereztél, hanem sokkal inkább azt, hogy szellemi alkotómunkáddal hányszor sikerült örömet szerezned" – mondotta.
Közel száz esztendeje nem szólalt meg orgona hangja a miklósvári templomban, most akár kisebb koncert megtartására is alkalmas a hangszer. Az 1867-ben Kolonics István kézdivásárhelyi műhelyéből kikerült orgonának nem sokáig tudott örvendeni Miklósvár, ugyanis jó minőségű fémből készült sípjait az első világégés hadurai elkobozták, más helyette pedig később sem került. A restaurálás pályázatoknak, támogatásoknak s nem utolsósorban jó szándékú embereknek köszönhető – mondotta Keresztes Zoltán plébános.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.