Tragikus véget ért az elmúlt hét végén egy szitabodzai keresztelő. Az egyik részt vevő házaspár hétfőn hajnalban 3 óra körül ért haza, ahol a 32 éves részeg férj féltékenységi rohamában egy léccel ütlegelni kezdte 26 éves feleségét.
A "fegyelmezés" egészen addig tartott, míg a nő földre került, ekkor a férfi aludni tért gyermekei mellé, reggeli eszméléskor szembesült azzal, hogy a felesége azóta is mozdulatlanul fekszik. A szomszédoktól kért segítséget, akik mentőt hívtak, ám a helyszínre érkező egészségügyiek már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A férfi előzetes letartóztatásban van a megyei rendőrség fogdájában, az ügyészség tegnap döntött a halált okozó súlyos testi sértéssel alaposan gyanúsítható ember 29 napos fogva tartásáról. A házaspár két gyereke, egy kilenc- és egy kétéves kislány további sorsáról még nem döntöttek. (Csinta)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.