Együttérzés-kosár
A kormány által elfogadott, a nyugdíjasok támogatását célzó "együttérzés-kosár" bevezetéséről szóló határozattervezet szerint havonta, a "lehető legalacsonyabb áron" adnának lisztből, cukorból, olajból, kukoricalisztből, rizsből álló élelmiszercsomagot.
A programot a prefektusok felügyelete alatt a helyi közigazgatási intézmények révén bonyolítják le. A kabinet szerint úgy tudják alacsonyabb áron kínálni a termékeket, ha kiiktatják azokat a tényezőket, amelyek az ár emelkedését okozzák: az élelmiszert előállító közvetítők nélkül, saját járműveivel szállítja az árut azokba az üzletekbe, ahol Economat-polcok lesznek, a termékekre pedig nem alkalmazzák a kereskedelmi árrést.
Augusztusi miniszterkinevezés
A kormánykoalícióban megállapodtak, hogy augusztus végéig kijelölik azt a politikailag független személyt, aki az európai ügyek tervezett minisztériumát vezeti – mondta el tegnap Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. "Mindenki egyetértett azzal, hogy szükség van az európai alapok minisztériumára, valószínűleg ennek a tárcának a vezetője tárgyal majd a jóváhagyásra váró nagy tervekről" – fogalmazott. A leendő minisztérium csak az európai alapok felhasználásának kérdésével foglalkozik, közvetítő lesz az Európai Bizottság felé, összehangolja a kormány és az EB szempontjából is felmerülő kérdések megoldását.
Tőkésért Băsescu a felelős
Alina Gorghiu liberális képviselő tegnap úgy nyilatkozott, hogy Tőkés László valamennyi "nem helyénvaló" nyilatkozatáért Traian Băsescu és a DLP a felelős, mert támogatták az EMNT elnökét. Csíkszeredai sajtóértekezletén Gorghiu elmondta, hiányolja a hatóságok reagálását az erdélyi magyarság autonómiájának népszerűsítésével szemben. Szerinte az autonómia és a regionalizálás csak a román államra tartozik, kizárólag a románok dolga. Traian Băsescu elnök semmitmondónak minősítette Orbán Viktor magyar kormányfő Románia területi átszervezésével kapcsolatos nyilatkozatát, hangoztatva: "soha sem érkezik el az az idő, amikor Magyarország véleményt mondhat erről".
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.