— Csúnya a kabátom! — nyafogta durcásan.

— Ugyan miért? — álmélkodott Brekeke, a nagyobbik.

— Az is zöld, mind minden. Jaj, de unalmas!

— Tudod, mit? Kiakasztunk egy meghívót, hogy akinek csak piros valamije, jöjjön hozzánk vendégségbe. Hej, de vígan leszünk majd!

Kiakasztották a meghívót. Nagy, öreg béka tappogott a fűz alá.

— Hát ez meg mire jó?— csóválta a fejét. — Vendégség.

— Hogy jól mulassunk!

— Ej, csak aztán sírás ne legyen a vége! — intette őket az öreg.

De már ekkor, kop-kop-kop, kopogtak is a vendégek. Két piros bóbitás harkály jött elsőnek, utánuk a katicabogarak, mögöttük meg a légyölő galóca ballagott, különleges, fehér pontokkal, ezüstfoltokkal díszített piros kalpagjában. A kisbékák irigyen sóhajtozva nézték őket. Mindenki valami pirosban büszkélkedett. Kínálgatták a vendégeket gyöngyvirág poharakból hajnali harmattal, tücskök húzták a talpalávalót, remekül mulattak. De jaj — miféle hang zavarja meg vidámságukat?

— Kelep! Kelep! Itt vagyok! — bólogatott jókedvűen a gólya. — Piros a csizmám, nekem is szól hát a meghívás, igaz? Táncolni akarok a mulatságotokon!

Hanem a kisbékáknak ekkor már hűlt helyük volt, zsupsz! — fejest ugrottak a vízbe, s kereket oldottak, a gólya meg kénytelen-kelletlen hazament. De a kisbékák nem okultak az esetből. Piros kabátkát, kalapkát szabtak-varrtak maguknak, abban szökdécseltek a tóparton.

Látta ezt a bölcs, öreg béka, és így sopánkodott:

— Jaj, csak baj ne legyen belőle!

A gólya meg a fészkéről lelátott a Zöld Völgybe, s észrevette az ugrándozó kis piros alakokat. ,,Magától sétáló kalapok?" — csodálkozott, és nyomban odasietett. Közelebb érve látta, hogy a kiöltözött kisbékák hancúroznak ott, a legteljesebb nyugalomban.

— No, már most nem bújtok el előlem! — rivallt rájuk. Idepiroslik a kalapotok!

Ekkor rettentek csak meg a kisbékák! Akárhova ugrottak, felhangzott a gólya kelepelése:

— Nem bújtok el, itt piroslik, ott piroslik a kalap!

— Dobjátok le gyorsan azokat a piros holmikat! — kiáltott rájuk egy nagy, zöld levél rejtekéből a bölcs, öreg béka.

Jobbra röppent a kabát, balra a kalap, s a két kis béka zöld kabátjában máris besurrant a zöld fűbe, máris beugrott a zöld vízbe.

— Hová lettetek? — bökdöste csodálkozva a kalapokat a gólya. Bizony, hiába bökdöste, nem menekültek a kalapok. Hű, de mérges volt!

A két kisbéka pedig ott csücsült a zöld víz mélyén, ott kuksolt a zöld kabátban, beleolvadva a sok-sok zöldbe. Aligha kívánnak maguknak egyhamar piros kalapot, piros kabátot!