Két kisbéka élt a Zöld Völgyben. Kutykurugy, a kisebbik folyton elégedetlenkedett. Morcosan nézte a zöld füvet, zöld vizet, a saját zöld kabátját.
— Csúnya a kabátom! — nyafogta durcásan.
— Ugyan miért? — álmélkodott Brekeke, a nagyobbik.
— Az is zöld, mind minden. Jaj, de unalmas!
— Tudod, mit? Kiakasztunk egy meghívót, hogy akinek csak piros valamije, jöjjön hozzánk vendégségbe. Hej, de vígan leszünk majd!
Kiakasztották a meghívót. Nagy, öreg béka tappogott a fűz alá.
— Hát ez meg mire jó?— csóválta a fejét. — Vendégség.
— Hogy jól mulassunk!
— Ej, csak aztán sírás ne legyen a vége! — intette őket az öreg.
De már ekkor, kop-kop-kop, kopogtak is a vendégek. Két piros bóbitás harkály jött elsőnek, utánuk a katicabogarak, mögöttük meg a légyölő galóca ballagott, különleges, fehér pontokkal, ezüstfoltokkal díszített piros kalpagjában. A kisbékák irigyen sóhajtozva nézték őket. Mindenki valami pirosban büszkélkedett. Kínálgatták a vendégeket gyöngyvirág poharakból hajnali harmattal, tücskök húzták a talpalávalót, remekül mulattak. De jaj — miféle hang zavarja meg vidámságukat?
— Kelep! Kelep! Itt vagyok! — bólogatott jókedvűen a gólya. — Piros a csizmám, nekem is szól hát a meghívás, igaz? Táncolni akarok a mulatságotokon!
Hanem a kisbékáknak ekkor már hűlt helyük volt, zsupsz! — fejest ugrottak a vízbe, s kereket oldottak, a gólya meg kénytelen-kelletlen hazament. De a kisbékák nem okultak az esetből. Piros kabátkát, kalapkát szabtak-varrtak maguknak, abban szökdécseltek a tóparton.
Látta ezt a bölcs, öreg béka, és így sopánkodott:
— Jaj, csak baj ne legyen belőle!
A gólya meg a fészkéről lelátott a Zöld Völgybe, s észrevette az ugrándozó kis piros alakokat. ,,Magától sétáló kalapok?" — csodálkozott, és nyomban odasietett. Közelebb érve látta, hogy a kiöltözött kisbékák hancúroznak ott, a legteljesebb nyugalomban.
— No, már most nem bújtok el előlem! — rivallt rájuk. Idepiroslik a kalapotok!
Ekkor rettentek csak meg a kisbékák! Akárhova ugrottak, felhangzott a gólya kelepelése:
— Nem bújtok el, itt piroslik, ott piroslik a kalap!
— Dobjátok le gyorsan azokat a piros holmikat! — kiáltott rájuk egy nagy, zöld levél rejtekéből a bölcs, öreg béka.
Jobbra röppent a kabát, balra a kalap, s a két kis béka zöld kabátjában máris besurrant a zöld fűbe, máris beugrott a zöld vízbe.
— Hová lettetek? — bökdöste csodálkozva a kalapokat a gólya. Bizony, hiába bökdöste, nem menekültek a kalapok. Hű, de mérges volt!
A két kisbéka pedig ott csücsült a zöld víz mélyén, ott kuksolt a zöld kabátban, beleolvadva a sok-sok zöldbe. Aligha kívánnak maguknak egyhamar piros kalapot, piros kabátot!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
