OLCSÓBBAN KELLENE GYÓGYULNUNK. A gyógyszergyártók szövetsége szerint több alkalmazottat is el kell bocsátaniuk, be kell fagyasztaniuk a befektetéseket, amennyiben a Boc-kabinet nem törleszti adósságát a gyógyszergyártóknak és -forgalmazóknak.
Mindez pedig oda vezethet, hogy több olyan generikus, olcsóbb gyógyszer is eltűnik, amelyet a krónikus betegek kezelésénél alkalmaznak. A szövetség szerint az egészségügyben azért halmozódott fel idén a nagy tartozás, mert túl sok drága gyógyszert írnak fel. Éppen ezért év elején a kormány azt vállalta, hogy támogatja a generikus gyógyszerek gyártását, hogy ezekből az olcsóbb orvosságokból több kerüljön a piacra. Fél év alatt kétmilliárd lejes adósságot halmozott fel az egészségügyi minisztérium. (Erdély FM)
PÉNZT KÉR A MINISZTER. Cseke Attila egészségügyi miniszter több pénzt kér az egészségügynek, egyebek közt azért, hogy a lakosság is elfogadja a megkezdett reformok folytatásának szükségességét. A tárcavezető bemutatta a valutaalap küldöttségének a minisztérium gyógyszerfogyasztás szabályozására irányuló két tervezetét, és tájékoztatott a minisztérium és az egészségbiztosító között kialakult konfliktusról. Kifejtette: a rendszer nem működhet hatékonyan, ha két különálló intézmény – a minisztérium és a biztosító – is fontos hatáskört lát el. A nemzetközi hitelezők és a kormány közötti tárgyalások egyik fontos témája az egészségügyi rendszer, azon belül az ártámogatott és ingyenes gyógyszerek nyomán rendszeresen újratermelődő tartozások. (Szabadság)
KEVÉS A JELENTKEZŐ. A Sapientia Egyetem csíkszeredai karain meghirdetett 550 helyből csupán 238 kelt el, tehát még a helyek fele sem telt be. Az elmúlt évek legkeresettebb képzési ágának a társadalomtudományi bizonyult, idén viszont az ötven szociológiai helyből csak hétre jelentkeztek. Az ugyancsak ötven helyet kínáló kommunikációs és PR szakra csupán 39-en tették le a dossziét, míg a környezetmérnöki szak 50 helyére 12-en jelentkeztek. A Sapientia másik csíkszeredai karán, a gazdaság- és humán tudományok szakon sem jobb a helyzet, 290 helyre csupán 138-an jelentkeztek. Tizenegy év csíkszeredai oktatás után idén Székelyudvarhelyen hirdetett felvételit a BBTE. A jelentkezési határidő ott is lejárt, de a matematika–informatika szakra senki sem iratkozott be. (Marosvásárhelyi Rádió)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.