Rozsdamentes acélból készült, húsz méter magas Jézus-szobrot állítanak fel a Székelyudvarhely és Farkaslaka közötti Gordon-tetőre. A tervek szerint a monumentális alkotás tetején kilátót is működtetnek majd.
A Jézus szíve című szobor kétszázezer euróból készül el. Több helyi vállalkozó és a Protemp Alapítvány finanszírozza – írja az Új Magyar Szó bukaresti napilap honlapján. A Rio de Janeiróban látható, világszerte ismert műalkotásra emlékeztető szobor a székelyudvarhelyi Zavaczky Walter munkája. A látványterv szerint a tárt karú Jézus feje, keze és palástja húsz méter magas fémvázra kerül. A kilátó csúcsa a fejrészen kap helyet, a felfelé vezető létrát a belső, üreges részben helyezik el. Tervek szerint az építmény augusztus 21-én kerül a helyére.
A sokak által pléh Krisztusnak nevezett szobor megosztja a helyieket, vannak, akik szerint a hely szelleméhez méltó mű kiegészíti a tájat, és várhatóan turisták ezreit vonzza majd, többen azonban úgy vélik, a kilátó ízléstelen és tájidegen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.