Leáldozóban Băsescu és Boc csillaga, szemmel láthatóan félnek a jövő esztendei választásoktól, s beindították a propagandagépezetet.
Szükségük lenne a több mint ötmillió nyugdíjas szavazatára, s nosza, gyorsan szándéknyilatkozatot fogalmazott meg a kormány a szolidaritás kosaráról, mely révén a romániai öregek a "lehető legalacsonyabb áron" juthatnának havonta bizonyos mennyiségű alapélelmiszerhez, liszthez, olajhoz, cukorhoz, máléliszthez, rizshez. Sietve azt is leszögezték, kezdeményezésük nem kerül semmibe az államnak, még csak áfakiesést sem okoz, csupán a helyi önkormányzatokat állítja szervezési többletfeladat elé. Mert – terveik szerint – a polgármestereknek kell majd létrehozniuk a Năstase-kormány idején Economat néven elhíresült és befuccsolt üzletlánchálózatot. Az olcsóbb élelmiszer természetesen jól jönne, nemcsak a nyugdíjasoknak, hanem sok-sok elszegényedett családnak is, de képesek lesznek-e a pénztelen önkormányzatok az alacsonyabb árú portéka beszerzésére, az üzletek működtetésére, az alkalmazottak fizetésének biztosítására? S vajon nem kerül-e többe a leves, mint a hús?
E tiszta baloldali kezdeményezés azért különös, mert úgy jó másfél éve épp itt, Kovásznán kezdte el temetni Traian Băsescu a gondoskodó, szociális államot. Később más alkalmakkal is dobott sírjára egy-két lapát földet, mit sem törődve azzal, hogy Romániát alaptörvénye szociális piacgazdaságként határozza meg. Úgy tetszett, a pártjával együtt balról jobbra masírozó államelnöknek elege van a sok nyugdíjasból, társadalmi segélyezettből, a gyermeknevelési szabadságot töltő kismamákból, rokkantakból, és elvárná, hogy az átmenet húsz éve alatt teljesen elszegényedett társadalom egyik napról a másikra öngondoskodóvá váljék.
Higgyék el az ország nagy reményű hatalmasai, nem az egy vagy két kilogramm cukor és liszt, olaj, puliszkaliszt, rizs megvásárlása a kispénzű öregek legnyomasztóbb gondja. Nagyobb baj, hogy kevés a nyugdíj, hogy egyre drágább a gáz és a villany, hogy most sincs pénz cukorbetegek, rákosok, szívbetegek, reumások, szervátültetésesek patikaszereire, hogy fizetniük kell a laborvizsgálatokért, s hogy egyre nehezebben férnek hozzá az egyelőre még ingyenes kórházi kezeléshez.
Ne olcsó puliszkalisztet kínáljanak az idős embereknek, hanem emberibb életet!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.