Messzi tájak művészei, így Mexikó, Kazahsztán, Törökország, Olaszország táncegyüttesei lépnek fel azon a fesztiválon, amelyet Mezőkövesden, a matyó fővárosban és a környező településeken – Szentistván, Tard – rendeznek e hét végén.
A Matyóföldi Folklórfesztiválon a külföldi fellépők mellett magyarországi táncegyüttesek is szerepelnek a műsorban. A Csepel Budapestről, a karcagi Pántlika, a Varsányi Hagyományőrzők, a felsőzsolcaiak, valamint a Hangstúdió Egyesület, a Maszk Társulat, Szentistván, Bogács, Harsány, Szomolya, Bükkábrány, Szihalom, Tard és Tiszalök hagyományőrző csoportjai, és a házigazda (Matyó Néptánc Együttes, Matyó Népi Együttes, Matyó Pávakör) mezőkövesdiek láthatóak a dél-borsodi településeken – tájékoztatta a Matyó Népművészeti Egyesület, a rendezvény szervezője az MTI-t.
A mezőkövesdi Hadas városrész és a Zsóry-fürdő között az eseménysorozat ideje alatt városnéző kisvonat közlekedik. Emellett a fesztivál három napján óriásfotók kiállítása látható a Cioff magyarországi képviselete által meghirdetett Fotófesztivál–Fesztiválfotó pályázatra beérkezett néptáncos anyagból, de szerveznek kismesterség-bemutatókat, lesz nemzetek táncháza, Magyar Gála és zenés-táncos felvonulás is.
A folklórfesztivál gasztronómiai élvezeteket, vacsora-meglepetéseket is tartogat: ötszáz literes bográcsban főzik például a székelykáposztát, de megkóstolhatják a chili con carne-t, s különféle grillezett húsok csábítják majd az éhes vendégeket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.