Büszkén hangoztatja ugyan Emil Boc miniszterelnök, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően az ország gazdasága ma már nem oly sebezhető, mint korábban, a nemzetközi pénzintézettel kötött megállapodás valamennyi célkitűzését teljesítették, a két és fél éves recesszió után beindult a gazdasági növekedés, sikerült oly mértékben lefaragni a kiadásokat, hogy az államkassza nincs veszélyben – csakhogy mindez aligha tükröződik a lakosság keresetében, az életszínvonalban. Márpedig, amint azt maga Jeffrey Franks, az IMF-küldöttség vezetője mondta, a gazdasági növekedésnek csak akkor van értelme, ha azt a polgárok zsebükön is érzik.
És ettől, bizony, messze állunk még, annál is inkább, mert a koalíció szekerét mostanság négyen négy irányba húznák, a kocsis pedig, úgy tűnik, képtelen úrrá lenni a lovakon. A saját arcélét kereső, dezertőrökből összeállt Románia Haladásáért Szövetség például a Năstase-kormány idején kipróbált és kudarcba fulladt, nyugdíjasok kosarával ámítja az időseket, a nemzeti kisebbségek frakciójának vezetője pedig tegnap béremelést harangozott be a közalkalmazottak számára, hogy aztán a nagyobbik koalíciós alakulat pontosítson: csak jövő januártól lehet szó ilyesmiről. A demokrata-liberálisok alig győzik követni az államfő utasításait, az RMDSZ pedig hallgat, holott nemrég még fogadkoztak, csak addig maradnak kormányon, amíg biztosítékot látnak célkitűzéseik megvalósulására. A zűrzavaros helyzetre ráérezve talán nem véletlenül jegyezte meg a valutaalap képviselője: dönteni kellene végre a teendők sorrendjéről, nem lehet egyszerre növelni a beruházásokra szánt összeget, a béreket és ezzel egy időben csökkenteni a társadalombiztosítási járulékot.
Ehhez alapos mérlegelésre, szakértelemre, a koalíció tagjainak egyetértésére lenne szükség. Úgy tűnik azonban, egyelőre egyik feltétel sem adott. Így marad hát az óvatos duhajkodás, a makrogazdasági mutatókkal, statisztikai adatokkal való dicsekvés és a mind távolabbi, mindinkább bizonytalan ígérethalmaz.