Az erdélyi magyar civil szervezetek közös állásfoglalásban határolódnak el Kelemen Hunor Verespatakra vonatkozó miniszteri döntésétől, és kérik annak visszavonását vagy pedig a tárcavezető lemondását.
A tegnap közzétett dokumentumban hetvenhét civil szervezet hívja fel a figyelmet a verespataki bányaprojekt veszélyeire, és emlékeztet annak környezeti, műemlékvédelmi, jogi és emberi jogi, gazdasági és erkölcsi vonatkozású problémáira. Kelemen Hunor elhibázott döntése hozzájárult a kétes bányaprojekt megvalósításához – állítják. Az aláírók szerint az RMDSZ-elnök szégyenteljes magatartása és pálfordulása Verespatak ügyében az egész erdélyi magyarságot kompromittálja, ezért elhatárolódnak tőle. "Elfogadhatatlan, hogy a verespataki bányaterv jóváhagyásának vétkét az erdélyi magyar közösség nyakába varrják mind a románok, mind magyarországi nemzettársaink" – írja Kovács Zoltán Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke. A művelődési tárca nemrég régészeti mentesítési bizonylatot adott ki a Kirnyikre, és ezzel gyakorlatilag megnyitotta az utat a feltáratlan római járatokat rejtő hegy bedarálása előtt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.