Erdély legrégebbi templomának feltárását támogatja a Kelemen Hunor vezette kulturális és örökségvédelmi minisztérium.
A templomromra a gyulafehérvári római katolikus székesegyház előtti téren, a jelenlegi főkaputól 24 méterre bukkantak rá idén tavasszal, és az azóta két szakaszban (április–május, valamint június–augusztus) elvégzett feltárás nyomán bizonyossá vált: a templom a 10. században épült, ily módon ez Erdély legrégibb temploma, valószínűleg a Konstantinápolyban megkeresztelkedett Gyula alapította. A dr. Daniela Marcu Istrate vezette régészcsapat szerint a bizánci típusú templomot valószínűleg 1050-ben, a római katolikus, immár nyugati típusú székesegyház építésének elkezdésekor bontották le. A kutatási költségekhez a budapesti közigazgatási és igazságügyi minisztérium is hozzájárul.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.