Változó "háromtehenes" eljárás
Közel háromheti alkalmazás után a szakminisztérium változtatott a minimálisan három szarvasmarhát tartó gazdaságok támogatását célzó előírásokon: a kérésbenyújtásnál nem szükséges a megyei egyesület láttamozása.
A változtatás elég hátrányosan érinti a megyei egyesület tevékenységét, mivel a szervezet amúgy is anyagi és fenntartási gondokkal küzd. A visszalépést a dél-romániai nagygazdák kérték és "intézték" az erdélyiek tudta nélkül a minisztériumban, hiszen náluk nem sikerült hivatalosan is bejegyzett, reprezentatív szakmai társulásokat létrehozni, így nem volt, akinek a láttamozást elvégeznie. Ötvös Mózes megyei elnök nagyon elégedetlen a változtatással, hiszen a begyűlt tagdíjakból sikerült volna a tejkontrollt végző technikusok fizetését időben folyósítani, míg a szolgáltatás állami támogatás része az egyesület számlájára kerül. (Incze Péter)
Meghosszabbított határidő
A mezőgazdasági kifizetési ügynökség felhívja mindazon gazdák figyelmét, akik juh- és kecskeállományuk után támogatást igényeltek, hogy a mezőgazdasági minisztérium határozata értelmében a helyszíni ellenőrzések határidejét meghosszabbították 2011. szeptember 15-ig. A támogatást igénylő gazdák kötelesek megtartani a jelzett időpontig az igénylésben szereplő állatlétszámot, amelyet szeptember 15-ig újra ellenőriznek a Gazdaságok Országos Nyilvántartója alapján, a gazdaságokból eltűnt állatok után pedig nem jár támogatás.
Tabără lemondását követelik
Valeriu Tabără azonnali lemondását követeli az Agrostar gazdaszakszervezet, mivel véleményük szerint a mezőgazdasági tárca nem tett semmit annak megakadályozására, hogy a viszonteladók elfogadhatatlanul magas áron kínálják az őstermelőktől felvásárolt zöldséget. A szakszervezet szerint nemcsak a termelők, hanem a vásárlók is hátrányban maradnak, annak ellenére, hogy a terméshozam idén jelentősen növekedett. A viszonteladók nevetségesen kis összegért vásárolják fel a zöldségeket, így a termelőket akár csőd is fenyegetheti – hívja fel a figyelmet az Agrostar. "A romániai mezőgazdaságnak olyan miniszterre lenne szüksége, aki felismeri a hasonló helyzeteket, és beavatkozik az őstermelők és a vásárlók érdekében" – jelentette ki Niculae Ştefan, a több mint 45 000 tagot számláló Agrostar elnöke.
Borászati kutatóintézet
Szőlészeti-borászati kutatóintézet működik hamarosan a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken. A székhelye Tarcalon lesz, itt korábban évtizedekig már működött, de munkáját az elmúlt években szüneteltette. A tarcali szőlészeti-borászati kutatóintézet a tervek szerint a Tokaj-hegyaljai borvidék szőlészeinek, borászatainak bázisa lesz. Bihari Zoltán, az intézet megbízott igazgatója szerint a kutatás mellett szükséges egy szolgáltatói labor létrehozása is, amelynek feladata a térség borászatainak kiszolgálása lesz. Marcinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke azt mondta: a szőlészeti-borászati ágazatban a minőség az elsődleges, ebben pedig nagy szerep jut az intézetnek. Jelezte: a szőlőoltvány- és termeléstechnikai kutatások mellett kiemelten fontosak a borászati kutatások, a borok kezelésének vizsgálata, az aszúborok stabilitási vizsgálata és az erjesztéssel kapcsolatos kutatások.
Pályázat fiatal gazdáknak
Összesen 83,5 millió euró értékben 4083 hiteles pályázatot nyújtottak be Romániában a fiatal gazdák számára kiírt program keretében. Az igényelt támogatás első ízben haladta meg az erre a célra szánt 50 millió eurós értékhatárt, így a pontszámok szerinti besorolás alapján döntenek majd a jogosultságokról. A 112-es számú támogatás keretében a növénytermesztő farmok irányába nyilvánult meg a legnagyobb érdeklődés. A július 29-én lejárt pályázati időszakot követően november elsejétől hirdetnek újabb pályázatot a fiatal gazdák számára vissza nem térítendő támogatásokra. Ennek keretében maximum 40 000 eurós értékű támogatás igényelhető. Az igénylés feltételei azonban szigorodnak: a fiatal gazdáknak legalább 150 órás szakirányú képzési tanfolyamon való részvételről tanúskodó oklevelet kell bemutatniuk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.