A múlt csütörtöki hivatalos nyitány után szűk héttel máris gazdára talált az első kétezer közösségi kártya, a hírek szerint az egyik üzletben majdnem hajbakaptak az utolsó darabokért az igénylők.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány kezdeményezésének sikere minél sürgősebb folytatásra ösztönzi a szervezőket, akik újabb adag kártya gyártását rendelték meg. Mivel a kártyákat az Egyesült Államokban állítják elő, az akció előreláthatólag szeptemberben folytatódhat.
Mint ismeretes, olyan törzsvásárlói kártyáról van szó, amely a helyi közösség támogatását célozza. Használatakor a vásárló egyszázalékos kedvezményben részesül, amelyet a partnerüzletek – első körben a Bertis és a Merkúr üzletlánc egységei – újabb egy százalékkal fejelnek meg, utóbbi összeg pedig a HKA közösségi programjainak finanszírozását segíti. Az első tapasztalatok alapján fontos újra egyértelműsíteni: a kártya kizárólag készpénzes és bankkártyás kifizetés esetén használható, étkezési jegyekkel való fizetés esetén, illetve dohánytermékek vásárlásakor nem.
A program háromszéki sikerét érzékelteti, hogy az ötletgazda Székelyudvarhelyen két év alatt regisztrálták az első háromezer kártyatulajdonost.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.