A fiatal mozgássérülteknek szervezett kilencedik táborát tartja a Máltai Segélyszolgálat a Sepsiszentgyörgy melletti Benedek-mezőn a héten.
A kilencvennyolc résztvevő közül negyvenhatan mozgássérültek, a többiek kísérők, illetve szerevezők.
Sepsiszentgyörgyön kívül Csíkszeredából, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Nagyváradról, Temesvárról, az anyaországból Budapestről és Kecskemétről, valamint a kárpátaljai Beregszászból érkeztek résztvevők – tájékoztatott Tischler Ferenc, a szolgálat országos ifjúsági vezetője. Elmondta, a korábbi tapasztalatok alapján igyekeztek kiválogatni a közkedvelt programokat, így szerveztek sportnapot kosarazással, célbadobással, tegnap hagyományőrző napot tartottak, volt nemezelés, agyagozás, lovasbemutató, s lovagolhattak is. Ma a Szent Anna-tóhoz kirándulnak, itt a csónakázás az attrakció. A résztvevőknek sok szabad idő áll rendelkezésükre a kapcsolatok kialakítására, ápolására. Este buliznak, táncolnak vagy a tábortűz körül nótáznak, beszélgetnek.
Pusztai Zoltán sepsiszentgyörgyi táborlakó igen jókedvűen nyilatkozott. Nagyon tetszik a táborozás, mindenkivel jó viszonyt ápol, sokat szórakoznak, buliznak, s szereti a sportversenyeket, főleg a célbadobást, de kedvence a memóriajáték. Mindenkinek tudja a születésnapját. Ő a táborok krónikása is, ha valaki valamire nem emlékszik, Zolihoz fordul.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.