Marosvásárhelyen a Vártemplomba szorult az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem új chartájának elfogadása elleni, eredetileg a főtérre tervezett tiltakozás, amelynek a főkövetelése, hogy az illetékes minisztérium ne hagyja jóvá a román többségű egyetemi szenátus által megszavazott, a hazai magyar orvos- és gyógyszerészképzést súlyosan diszkrimináló működési szabályzatot.
A követelések között nyomatékosították, hogy az új tanügyi törvény biztosította feltételek között hozzanak létre a romániai felsőfokú oktatásban önálló magyar nyelvű tagozatokat. Ezen belül az anyanyelven folyó orvos- és gyógyszerészképzésnek nemzetstratégiai szerepe is van. A román többségű szenátus döntése pedig visszalépést jelent még az előző állapotokhoz képest is. Mintegy újraelevenedése annak a román nacionalista kurzusnak, amely 1990-ben éppen Marosvásárhelyen az itteni véres vasárnap idején tetőzött.
Jellemző, hogy a polgármesteri hivatal tiltórendelkezése erre az emberi áldozatokat is követelő magyarellenes vandál rebellióra utalt, amikor az esetleges etnikai zavargások megakadályozása végett nem engedélyezték a főtéri tüntetést. Ismét a farkas és a bárány közismert meséjéről van szó, amikor csak mi, bárányszerepbe kényszerített magyarok zavarjuk a román vizeket, akárhol is szeretnénk inni abból a forrásból, amely nekünk, őshonos lakosoknak történeti, etnikai és minden egyéb, az emberi jóérzés és a normális együttélés feltételeinek biztosítása alapján is kijár. Arról nem is szólva, hogy ez a diszkriminatív szenátusi döntés a várost megszálló betelepedettek etikátlan orcátlanságára is vall.
A tiltakozás templomba szorítása nekünk, idősebbeknek azt is eszünkbe juttatja, hogy az 1989-es fordulat utáni első szabad március 15-e megszervezését megakadályozni próbáló bukaresti politikai kommandó, élén az akkor még nem létező Román Hírszerzőszolgálat későbbi vezetőjével, Virgil Măgureanuval, többszöri helikopteres kiszállással próbálta lebeszélni az ünnepség szervezőit arról, hogy a nagy kockázatra való tekintettel a rendezvényt ne köztéren tartsák. A dolgok ismétlődnek: akkor is volt olyan bukaresti (magyar) vélemény, hogy bizonyos helyeken tanácsosabb ezeket a megmozdulásokat a templomok biztonságába menekíteni. Ha akkor ezekre a tanácsokra hallgatunk, meglehet, hogy nemzeti ünnepségeink még ma is a templomok falai közé szorulnának.
A diszkriminatív magyarellenes "csomag", hinni merjük, ráébreszti a marosvásárhelyi magyar politikai, civil és egyházi intézmények vezetőit arra, hogy a városi tanács új összetételét s a polgármester személyét nekik, együttesen és közösen kell eldönteniük.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.