Nem fagyasztják be a nyugdíjakat
A kormány által elfogadott, 2012–2014-es időszakról szóló pénzügyi-költségvetési stratégia nem rendelkezik a nyugdíjak befagyasztásáról – szögezte le tegnap a kormány több képviselője.
Sebastian Lăzăroiu munkaügyi miniszter kifejtette: ha a dolgok jó irányba mozdulnak el, semmi akadálya annak, hogy a kormány nagyvonalúbb legyen a következő három évben, de addig is a legóvatosabb forgatókönyvet kell alapul venni. Hangsúlyozta: nincs szó a nyugdíjak befagyasztásáról, egyszerűen arról szól a rendelkezés, hogy a rendkívüli munkakörülmények között dolgozó (az egyes és kettes munkacsoportba tartozók), 2011 után nyugdíjba vonult személyek járandóságának újraszámítását 2012-ről 2014-re halasztották.
Băsescu: kölcsönből élünk
Románia kölcsönből fedezi a nyugdíjakat és az állami alkalmazottak fizetését, előbbire idén 3,5 milliárd euró, utóbbira 4,8 milliárd euró hitelt vettek fel – fejtette ki tegnap Traian Băsescu államfő, leszögezve: támogatja a kormány által elfogadott pénzügyi-költségvetési stratégiát, mely számos megszorító intézkedés érvényességét 2014-re tolja ki. "Nem maradhatunk olyan ország, amely kölcsönökből fedezi a fizetéseket és nyugdíjakat, mert akkor mindannyian csődbe megyünk" – szögezte le. "Románia államadósságának szintje alacsony. Jövőben is kölcsön kell kérnünk a nyugdíjak kifizetésére, de kevesebbet, mint idén" – magyarázta. Azt is elmondta, jelen pillanatban túl sok a költségvetési alkalmazott, számuk eléri az 1,2 milliót, ezt csökkenteni kell, hogy kisebb legyen az államapparátus működési költsége.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.