Hat embert vettek őrizetbe a csepeli gyilkosságokkal kapcsolatban – közölte szombati sajtótájékoztatóján a rendőrség.
A rendőrség szerint egy hajléktalanok között élő bűnözői csoportról van szó, amelyre különböző fegyveres rablások miatt már tavasszal felfigyelt a rendőrség. Őrizetbe vették a csoport feltételezett vezetőjét, róla azonban nem tudni, hogy milyen állampolgárságú. Csizner Zoltán, az Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) vezetője szerint a férfi macedónnak vallotta magát, ám ezt eddig nem sikerült hitelesen alátámasztani, így a külföldi hatóságok segítségét kérték az ügyben. A férfi a rendőrségen azt állítja, hogy 2007 márciusától tartózkodik Magyarországon. A sajtótájékoztatón az újságírók nem tehettek fel kérdéseket.
A gyanúsítottakról az NNI vezetője azt mondta, hogy olyan bűnözői csoportról van szó, amely a csepeli erdőkben lakó hajléktalanok között él. A csoport az elmúlt időszakban több súlyos bűncselekményt követett el, rablásokat, illetve valószínűleg gyilkosságokat is. Tavasszal már elfogtak közülük három embert, aki fegyveres rablásokat követett el közértekben – mondta Csizner. Hozzátette, hogy a három ember azóta is előzetes letartóztatásban van. Csizner szerint a gyilkosságokra úgy derült fény, hogy a csoport tagjai egy Erdélyből származó embert bántalmaztak, elvették az értékeit, a bankkártyáját, majd megkötözve otthagyták az erdőben. A férfi azonban meg tudott szökni, és a rendőrség segítségét kérte. Az elmenekülő férfi leírása alapján vált egyértelművé a rendőrség számára, hogy ugyanarról a csoportról van szó, amely a bolti rablásokat is elkövette. Így egy napon belül, augusztus 4-én elfogták a gyilkosság gyanúsítottjait, köztük a csoport feltételezett vezetőjét. Az NNI vezetője szerint a rendőrség szerdán találta meg azt a sírt, amelyből csütörtökön négy holttestet emeltek ki. Az áldozatok azonosítása, illetve a gyilkosságok pontos idejének megállapítása hosszabb folyamat lesz – mondta Csizner, aki szerint csak azután tudják megmondani, hogy mi is történt pontosan.
A magyar rendőrség múlt csütörtökön este erősítette meg azokat a híradásokat, hogy holttesteket találtak Csepelen, ezért életellenes bűncselekmény miatt indítottak nyomozást. Pénteken hozták nyilvánosságra, hogy négy holttestről van szó. Ezeken kívül azonban a szombati sajtótájékoztatóig semmilyen információt nem adtak a gyilkosságokról. Több híradás ezután arról számolt be, hogy a gyilkosságokat egy uzsorás követte el, aki élve temette el az áldozatokat.
A Népszabadság rendőrségi forrásokra hivatkozva szombaton azt írta a gyanúsítottról, hogy különleges katonai kiképzésben részesült, és a hírhedt szerb parancsnok, Arkan szabadcsapatában harcolt a délszláv háborúkban.