Ma hajnalban kezdik dagasztani a két ötvenkilós óriáskenyérnek valót, fél tizenkettőkor teszik be a megyeszékhelyi Park vendéglő melletti, Szent György napjára készült kemencébe, s szombaton, Szent István napján Szolnokon, illetve Sepsiszentgyörgyön egy időben szelik fel a Nemzet Kenyerét.
A Szolnok Televízió szervezésében a sepsiszentgyörgyi Diószegi Pékség és a magyarországi Lipóti Pékség közösen készíti el a két óriáskenyeret alföldi lisztből, melyeket mindkét helyszínen ünnepi műsor kíséretében mutatnak be a közönségnek. A sepsiszentgyörgyi ünnepséget a Szent József katolikus templomban 18 órától kezdődő Szent István-napi misét követően az udvaron tartják, ahol ft. Szabó Lajos kanonok megszenteli és megszegi a kenyeret, melyet szeletenként szétosztanak. Az ünnepségen kórusművek hangzanak el, a résztvevőket arra kérik, vigyenek virágot a Szent István-szoborhoz. Szolnokon a Nemzet Kenyere a Szent István-napi ünnepség fénypontja, mely köré több járulékos rendezvényt is szerveznek. A Szolnok Televízió stábja nyomon követi a kenyér elkészülésének útját. (vop)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.