A kettő közötti különbség az elképzelések mögött kialakuló felhajtóerő súlyában és méreteiben rejlik. Bős-Nagymaros országos megmozdulást eredményezett, hamarosan nem­zetközi, alapjában véve zöld hátterű mozgalommá vált. A végeredmény ismeretes: a Duna elrekesztésének szándéka meghiúsult ugyan, de a csak részben megépített mű kimondottan a magyar fél számára sikeredett torzóvá, az építkezés az ország területének megcsonkolását eredményezte, a vízmennyiség elosztása a magyar fél kárára történik környezeti károsodásokat okozva, és a vita – a szakemberek között is – újra fel-fellobban, pró és kontra érvek hangzanak el a vízlépcső ügyében, amelyet most újraélénkítenek az uniós Duna-stratégiához kötődő elképzelések.
Az RMGC kanadai–román vegyes vállalat grandiózus tervének meghiúsítási szándéka elsősorban szintén "zöld alapozású", és nem annyira a közömbös tömegeket, hanem a közvéleményt formáló értelmiségi rétegeket és a civil szervezeteket állítja csatasorba, inkább ezek szembeszegülése érzékelhető a bányanyitást illetően. A küzdelem már tíz éve folyik. Az RMGC makacsul kitart az óriási beruházás megvalósítása mellett, hatalmas anyagi forrásokat mozgósít, évek óta tartó propagandahadjárata páratlannak mondható, a sajtóbeli, "közvéleményt puhító" reklámhadjáratot is beleértve. Tíz év alatt a vegyes vállalatnak sikerült a térség polgármestereinek egy részét maga mellé állítania, telek- és területvásárlásokkal erősítette pozícióit, napjainkra már államelnöki, minisztériumi egyetértést is szerzett.
A terv kivitelezésének a magyar–magyar – belmagyar–külmagyar – vonatkozásai is számottevőek. A Kárpát-medence egységes hegy- és vízrendszerének mesterkélt szétválasztása a mai kis-magyarországi veszélyérzet főforrása, de nemcsak ez. Utalásszerűen esik szó róla, de a nagybányai zagytározó gátszakadása, a mellékfolyók és a Tisza ciánszennyeződése, képletesen szólva nem okozott akkora szennyezést és kárt, mint amilyen a nemzetközi perek farvizén úszó bizalmatlanság. Az évek óta folyó pereskedés révén a súlyos károkat szenvedett Ma­gyarország semmiféle kártérítésben nem részesült. Közben a bajt okozó vállalat is megszűnt, "átalakult", és egyébként is a bizalmatlanság szintén történelmi gyökérzetű. Románia, illetve a román politikum szavahihetősége és szótartása a felszínes pajtáskodás ellenére rossz. Borbély László környezetvédelmi miniszter – akinek a jóváhagyásától a mai fázisban a bányamegnyitás függ – hiába járt Svédországban, és hiába látogatott meg egy olyan ciántechnológiás kinyerésre alapozott aranybányát, ahol a zagytározóban mérni sem lehet a ciánkoncentrációt, mert az Svédország, és nem Románia.
A Kelemen Hunor vezette művelődési minisztérium fontos akadályt hárított el a bányászat beindítása elől, amikor kibocsátotta a műemlékvédelmet érintő engedélyeket. Lévén egyben RMDSZ-elnök is, ez jelentős presztízsveszteséggel járt, és önfelmentő magyarázkodásokra is szorult. Eckstein Kovács Péter, Băsescu államelnök tanácsadója viszont csatlakozott a bányanyitási tervet ellenző hazai magyar civil szervezetekhez. Az államfő – akinek nyilatkozatát a bányanyitás ügyében az érdekeltek üdvrivalgással köszöntötték – a munkahelyteremtést, az állami jövedelem gyarapítását tartja szem előtt, és "hisz" az övéinek, hogy a szétrobbantott hegyek helyén keletkező, egyenként 200 hektárnyi területű kráter, a 215 millió tonna veszélyes hulladék a 180 m magas völgyzárógát mögött a 380 hektáron kialakított, az alul nem szigetelt zagytározó nem jelent veszélyt.
A fizikailag-földrajzilag érintett magyar fél – de nemcsak ő – viszont fél. Damoklész kardjaként függ képzeletükben a nagybányai és a kolontári gátszakadás. Míg az utóbbi rehabilitációját gyorsan, szakszerűen végzik, addig az előbbi a közvéleményt ma is mérgező peres ügyekkel szennyez.
Verespatak még sokat fog hallatni magáról, mert ott sem minden arany, ami fénylik.