Farcádi Botond
Játék közben nem változtatunk a szabályokon – a grundon is jól ismert törvény, azonban úgy tűnik, éppen a hivatásos törvényhozók, a hatalmukat féltő politikusok számára jelent a legkevesebbet. Ez derül ki legalábbis abból a lendületből, amellyel a kormánypártok vezetői bizonygatják, mennyivel jobb lenne, ha a jövő tavasszal esedékes önkormányzati választásokat az őszi parlamenti voksolással egyszerre szerveznék meg.
S mert szűkös idők járnak, hát éppen az anyagiakra hivatkoznak, hatalmas összegeket takaríthatna meg az állam, nem vesztődne el az egész év, nem bénulnának le az állami intézmények a véget nem érő kampány miatt – magyarázzák. Megfontolandó is lehet ez az érvelés, tapasztalatból tudjuk, a megmérettetések előtt néhány hónappal sárdobáláson, lejáratáson, avatóünnepségeken kívül semmi sem történik, tényleges munka helyett imázsépítéssel foglalkoznak polgármesterek, tisztségviselők, a fontos döntéseket pedig rendszerint eredményhirdetés utánra halasztják.
Azzal sem nagyon lehet vitatkozni, hogy valamit tenni kéne immár a romániai választási rendszerrel, lassan ugyanis csak a közvetlenül érdekeltek értik, hány fordulóban, milyen alapelv mentén zajlik a verseny. Miért van az, hogy a községgazdát, városgazdát két körben választották – egy nemrégiben elfogadott módosítás értelmében ezentúl egyfordulós lesz a folyamat, az államelnök esetében azonban minden marad a régiben –, a megyei tanácselnökök viszont egyből tisztségbe kerülnek? Milyen az a névre szóló képviselőválasztás, ahol nem az első, hanem éppen a harmadik vagy negyedik helyezett jut mandátumhoz? A kérdések sora folytatható, mindebből pedig kitetszik: átláthatatlan, átgondolatlan, ellentmondásos a szavazást szabályozó törvénykezés.
Ilyen szempontból akár üdvözölhetnénk is a hatalom berkeiből érkező kezdeményezést, csakhogy kilóg a lóláb: a két választás összevonása, az önkormányzati megmérettetés elnapolása ugyanis egyértelműen nekik kedvez, helyi képviselőik fél évvel többet maradnak a települések, megyék élén, és köztudott az is, hogy a polgármester párthovatartozása az illető helységben befolyásolja a parlamenti választások eredményeit is.
Jól tudják a kormányzók, az idő az ő kezükre játszik. No nem azért, mert hamarosan learathatjuk szigorú intézkedéseik gyümölcseit, mint azt hangoztatják, hanem azért, mert az ellenzéki pártszövetségen belül mélyülnek az ellentétek, és a választók általában hamar felejtenek, így abban bíznak, népszerűtlen döntéseik emléke is elhalványul.
Hogy a stratégia mennyire lesz sikeres, azt még nem tudni, úgy tűnik azonban, más választásuk nincsen, a jelenlegi helyzetben ugyanis mindenféle, választások előtti sikerpropaganda nevetséges lenne.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.