A hét végéig kell összeállÃtaniuk és a szakbizottsághoz benyújtaniuk iratcsomójukat a sepsiszentgyörgyi szociális otthon lakóinak, akik helyzetérÅ‘l felmérés készül, hogy kiderüljön, a Sing-Singnek nevezett lakótömb bezárása után kiknek lakhatását támogatja valamilyen formában továbbra is a helyi önkormányzat.
A kilencvenes évek elejétÅ‘l működÅ‘ szociális otthonban jelenleg száztizenhárom család lakik, a bejelentett ötszáz fÅ‘ helyett gyakran sokkal többen tartózkodnak ott, olyanok is, akik évek óta törvénytelenül húzzák meg magukat rokonaiknál. Némelyek a sajátjukon kÃvül más gyermekeket, illetve fogyatékkal élÅ‘ személyeket is maguk köré gyűjtenek, Ãgy próbálják igazolni, hogy Å‘k valóban rászorulnak a szociális lakásra, mások feketén dolgoznak, de munka és jövedelem nélkülinek vallják magukat – állÃtja Pap Adolf, a lakók szociális helyzetét és motivációs tényezÅ‘it felmérÅ‘ szakbizottság irányÃtója.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat szociális bizottsága által megbÃzott szakemberek a benyújtott okiratok és személyes beszélgetések alapján jelentést állÃtanak össze minden családról, és esetenként javaslatot tesznek a helyzet megoldására, de a végsÅ‘ döntést a tanács hozza meg.
Az önkormányzat azért döntött a CsÃki negyedi szociális otthon bezárásáról, mert nem kÃvánja tovább támogatni azokat, akik semmit nem tesznek azért, hogy helyzetük változzék.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.