Egy gyülekezet megmaradásának záloga a tagság hite és a templom – véli a hat éve alakult, ezernyolcszáz lelket számláló sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református gyülekezet lelkésze. Vasárnap négyszázötven férőhelyes templom alapkövét helyezik el azon a telken, melyet az Erdélyi Református Egyházkerület adott használatba annak az ifjúsági központnak a szomszédságában, ahol a gyülekezet jelenleg az istentiszteleteket és a közösségi tevékenységeket tartja.
A Gyöngyvirág utcai gyülekezet a sepsiszentgyörgyi református közösség tagjainak lakhely szerinti besorolása, az úgynevezett egyházon belüli körzetesítés alkalmával jött létre 2005-ben, és választott magának lelkészt. Templom hiányában kezdetben az Olt utcai gyülekezeti teremben működött, az egyházkerület tulajdonát képező Gyöngyvirág utcai ifjúsági központ felépítése óta pedig ezt a létesítményt használja ideiglenes székházként. Az épületben otthonosan berendezkedett közösség jól érzi magát itt, de a százötven férőhelyes emeleti imateremben ünnepek alkalmával akkora a zsúfoltság, hogy többen a földszinten hallgatják az igehirdetést, az idősek, mozgássérültek gyakran nem is próbálkoznak feljutni a levegőtlen térbe, a gyermek és felnőtt előadók, kórusok csak ritkán kapnak ide meghívást, mert nincs egy szakrális tér, ahonnan felcsendülhetne az énekhang.
"Gyarapodó gyülekezet vagyunk, sok a gyermek és a fiatal, a templomot magunknak és a jövő nemzedékeknek építjük, ahol közösségünket még jobban össze tudjuk fogni, amiről tudjuk, hogy a miénk, ahol mindannyian érezzük, itthon vagyunk" – indokolja az építést Bancea Gábor tiszteletes, aki már alakulásuk második éve után felvetette a kérdést. Idén tizenkilencen konfirmáltak, jövőben huszonheten tesznek fogadalmat, ebben a hónapban keresztelik az idei huszadik gyermeket. Bár még nem minden gyülekezeti tag érzi magáénak a történelmi léptékben fiatalnak számító közösséget, a lelkész, a gondnok, a presbiterek, az ifjúsági csoport igyekszik egyre élőbbé, vonzóbbá tenni a tevékenységet, keresni az istentiszteleteken kívüli alkalmakat is a találkozásra, az együttlétre.
A vasárnap 15 órakor kezdődő ünnepi istentiszteletre, amelyen nt. Kató Béla, az egyházkerület főjegyzője hirdet igét, meghívták a környék papságát, és a Zakariás Attila tervezte templom alapkövének elhelyezésén a város lakosságának minél szelesebb körű részvételére számítanak, felekezetre való tekintet nélkül. A több mint félmillió eurós beruházásra folytatják az adománygyűjtést, a helyi önkormányzattól kapott kétszázezer lejből hamarosan megkezdik az alapozást.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.