Az Egyesült Államok pozsonyi nagykövetségének 2006 októberében Washingtonba küldött diplomáciai távirata szerint megverték Malina Hedviget.
Az üzenetet az amerikai diplomáciai jelentéseket kiszivárogtató WikiLeaks portál hozta nyilvánosságra. A nagykövetség munkatársa a szlovák belügyminisztériumra hivatkozva tájékoztatott az esetről: a lány kisebb verést kapott, de igyekezett eltúlozni sérüléseit, mert attól tartott, a valóság nem lesz elegendő ahhoz, hogy a rendőrség foglalkozzék vele. Azt, hogy védencemet megverték, maga a volt országos rendőrfőkapitány is elismerte egy 2007. július 23-án megjelent interjúban, és meggyőződésem, hogy ez sosem volt kérdéses számára. Csak arra nem adott magyarázatot máig senki, miért nem vizsgálták ki, hogyan is történt a támadás – nyilatkozta Roman Kvasnica, Malina Hedvig ügyvédje. Malina Hedviget 2006. augusztus 25-én verték meg Nyitrán, állítása szerint azért, mert magyarul beszélt az utcán. Robert Fico volt szlovák miniszterelnök szerint az ügy kísérlet volt kormánya lejáratására és hangulatkeltésre. Robert Kalinák volt belügyminiszter azt állította: az eset nem történt meg, illetve másképpen történt, mint ahogy azt a lány állította. Azóta Malina Hedvig ellen folyik eljárás hamis tanúzás címén.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.