Nem koszorúzhatta meg a hét végén leleplezett Domokos Géza-szobrot a zágoni MPP küldöttsége. Damó Csaba MPP-elnök, helyi tanácstag szerint a koszorúzásról egyeztetett Dima Levente RMDSZ-elnökkel, ám később Kis József polgármester utasítására megtiltották számukra a koszorúzást. Damó és a polgármester között régi az ellentét.
A tanácstag több ízben tett feljelentést a községvezető ellen, következésképpen több alkalommal volt ellenőrzés a községházán. Nemrég peres úton nyert igazat, végleges ítélet kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy adja ki az önkormányzati képviselőnek a korábban kért, legelőlicitre vonatkozó adatokat, valamint a helyi iskola javítására kiírt tenderfüzetet. A polgármester úgy nyilatkozott, a tanácstag törvényes időn belül megkapja a kért iratokat. Damó a maga során azt mondta, ha napokon belül nem jut hozzá a dokumentumokhoz, rendőrségi feljelentést tesz a közigazgatási bíróság határozatának be nem tartása miatt.(Bokor)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.