Ennek előre és jól be­látható következményei lesznek: nemzetiségként eljelentéktelenítjük magunkat a belpolitikában, nemzetközi síkon pedig két etnikai csoportra bontjuk azt, ami – kerek számot mondok – ezer év óta egy.
Egyik visszajelzés mögött húzódó mentalitás, miszerint "előbb székelyek vagyunk és csak másodsorban magyarok" a romániai népszámlálás esetében hamis és ártalmas. Azonos a nyelvünk, kultúránk, hitünk, őshonosságunk is azonos a Kárpát-medence egészében, s ezt történelmünk, államalkotó szerepünk évszázadai bizonyítják. Eleink képesek voltak, hogy Há­romszéktől Turóc vármegyéig az egész térséget "belakják", és a magyarság, a magyar haza, az ország építését szolgálják, amíg ez lehetséges volt. A felmenői révén Turóc vármegyéből rézművesként Kézdi­vásárhelyre telepedett Turóczi Mózes – a család eredeti neve szerint Jeszenszky – minek vallaná ma magát? Magyarnak vagy székelynek ezzel az ősök lengyel származására utaló névvel?
A székelység és magyarság elkülönítése egyszerűen lehetetlen. Jegyzetemben ezért is mondtam mindenki számára érthető hasonlatot: derékon felül ilyen és derékon alul olyanok lehetünk-e?
Nem. Mint ahogyan egy anyajegy sem sorolhatja más kategóriába sem az egyént, sem egy közösséget. Afölött sem érdemes búslakodni, hogy a politikai szerepvállalóknak kellene, illetve kellett volna meggyőzniük az embereket, hogy vallják egységesen székelynek magukat. Először is: ezt politikusi hegyi beszédekkel nem lehet elérni. A megszámlálandó állampolgárok közé tartoznak, tetszik, nem tetszik, a havasi legelőn a juhait őrző pásztor, a "lenti" írástudatlan vagy funkcionális analfabéta is, akik nem járnak politikai babazsúrokba. A legtöbbet ebben a vonatkozásban az értelmiség tehetné, különösen falun, pedagógusok, tisztviselők, az egyház, elmagyarázván annak, akinek kell, hogy a székely zászlót akkor lehet majd időtlen időkig és mindenhol lobogtatni, ahol élünk, ha magyarokként számláltatunk meg. Mert nem lesz – nem lehet – majd külön székely oktatás, hivatalos székely nyelv – tovább nem sorolom –, de a székely szimbólumokat címereinkben, viseletünkben, irodalmunkban, a művészetekben akkor használhatjuk szabadon, ha sokan vagyunk. Tamási Áron elsősorban magyar író, "a legnagyobb székely", Orbán Balázs is, Márton Áron római katolikus magyar püspök volt és marad a közemlékezetben. Jékely, Áprily – származásukra nem, de életvitelük, értékteremtésük, alkotásaik révén igazi székelyek voltak, pedig nem a rovásírást művelték, amit, mint a székely ruhát, akkor "viselhetünk", ha sokan vagyunk. Magyarok.
És a moldvai magyarokkal mit kezdjünk? Próbáljuk különválasztani a székelyes csángókat az északiaktól? Botorság.
Persze, nem vagyok naiv. Lesznek, mint ahogy voltak az előző népszámlálás alkalmával nem egészen kétezren székelyek, sőt, úgy emlékszem, valahol Gyergyóban egy hun is akadt. A lényeg az, hogy arányaiban ne torzuljon a dolog, és minél kevesebben játsszanak majd "székelyesdit" a népszámlálás alkalmával. Székelyföldön – de másutt is – minél többen kellene népszámlálási biztosnak jelentkezniük. Most ez a legfontosabb, a szó szoros értelmében is nemzetmentő feladat és küldetés.
"A medve, az asszony, a statisztika nem játék" – írta az egyik internetes olvasónk.
Bizony: nem játék. De valamit eljátszani, azt el lehet, ha nem ismerjük fel, hogy kik és miért akarnak kijátszani bennünket, magyarokat, illetve székely magyarokat.