Módosítják a visszaszolgáltatási törvényt, és remélhetőleg elhárulnak azok az akadályok, amelyek jelenleg lassítják a föld- és erdőterületek visszakerülését jogos tulajdonosukhoz.
György Ervin prefektus elmondta: a közigazgatási és belügyminisztérium a kormánybiztosok javaslatát várja, az eddigi tapasztalatok alapján összegzik, hol van szükség változásra, hogy kimozdítsák a holtpontról az elakadt ügyeket.
A kormány már tárgyalta, és egy-két héten belül jóvá is hagyhatja azt a módosítást, melynek értelmében az erdő-visszaigénylőnek elegendő csak saját birtoka helyrajzát bemutatnia, nincs szükség az egész erdőtömb térképére. Ez nagy akadályt jelentett, mert igen költséges, no meg időigényes a teljes terület helyrajzainak elkészítése, ám ennek hiányában sem a telekkönyvet, sem a birtoklevelet nem állíthatták ki. Ha kiiktatják ezt a láncszemet, sokkal gyorsabban és hatékonyabban dönthetnek majd a tulajdonjog visszaállításáról – vélekedett a prefektus. A múlt hét végén Borbély László környezetvédelmi és erdőgazdálkodási minisztertől is érdeklődött, aki azt ígérte, a közeljövőben rendezik a kérdést, módosítják a törvényt, és egy parcellát azonnal telekkönyvezni lehet, ha adatait pontosan bemérték.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.