ODA A LATIN KÖNNYEDSÉG. A Föld egyik legboldogtalanabb népe a román, boldogtalanságuk okát a pénz hiányával magyarázzák – derül ki a Gallup közvélemény-kutató intézet felméréséből.
E csoportba tartoznak még a bangladesiek, az irakiak, a szomáliaiak (13%), a líbiaiak, az üzbégek (14%), majd a románok és a vietnamiak következnek 16 százalékos aránnyal. A felmérés szerint a legelégedettebbek a dánok, a svédek és a kanadaiak – 70 százalékuk véli úgy, hogy boldogan él. (Puterea)
MARAD A TÖBB HÁZ, TÖBB ADÓ. A kormánykoalíció jóváhagyta, hogy 2012-ben is megmarad a több ingatlan tulajdonosai számára bevezetett többletadó, és a 100 000 euró alatti forgalommal rendelkező cégeknek háromhavonta, nem pedig havonta kell letenniük majd az egységes nyilatkozatot. Gheorghe Ialomiţianu pénzügyminiszter bemutatta a koalíció tagjainak az adótörvénykönyv módosításának több javaslatát: többek között 2012-ben is folytatnák a több ingatlan tulajdonosainak és a 2000 köbcentit meghaladó gépkocsik birtokosainak többletadózását. (Realitatea)
MAGYAROKAT NEM MENESZTENEK. Nem fognak magyar minisztereket leváltani a következő kormányátalakításkor. Az RMDSZ elnöke azt mondta az Evenimentul zilei napilapnak, hogy a magyar miniszterek jól ellátták a feladataikat, így nincs rá ok, hogy menesszék őket. Körülbelül egy hónapja Traian Băsescu államfő úgy nyilatkozott, ősszel kormányátalakítás lesz, azokat a minisztereket cserélik le, akik kevés uniós alapot hívtak le, és nem szervezték át a tárcához tartozó hatóságokat.
TILOS VOLT A NÉPSZERŰSÍTÉS. A Szatmárnémetiben zajló Partiumi Magyar Napokon a városi RMDSZ-szervezete megtiltotta a kettős állampolgárság népszerűsítését a tömegrendezvényein. Történik mindez akkor, amikor az RMDSZ országos elnöke, Kelemen Hunor néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a szervezete kész az EMNT-vel való együttműködésre. Ezek után azt kell gondolnunk, hogy Kelemen kijelentésének semmilyen erkölcsi fedezete nincs, s az elnök csupán eljátssza a nemzeti együttműködésre való hajlandóságot. Nyilván, az Orbán-kormány megtévesztése céljából. (szatmari-monitor.ro)
CSALOGATJA CSEMEGÉVEL. A román sajtó által visszautasíthatatlannak tekintett ajánlatot tett Crin Antonescu az RMDSZ-nek: garantálta számukra, ha átállnak a jelenlegi ellenzékhez, s támogatják őket Boc-ék menesztésében, kezességet vállalnak, hogy 2016-ig kormányban maradnak. Ha nem, jön az ellenzéki állapot, esetleg börtön azoknak, akik törvénytelenséget követtek el. Az RMDSZ határozott nemmel válaszolt Antonescu ajánlatára. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.