A pozsonyi belügyminisztérium szerint GubÃk László, a kedvezményes magyar honosÃtását nyilvánosan vállaló lévai helyi MKP-vezetÅ‘ elvesztette szlovák állampolgárságát. Erre sor kerül, attól függetlenül, milyen választ adott az ügyében eljáró Nyitrai Körzeti Hivatalnak. A hivatal arra kérte GubÃkot, töltse ki a Szlovák állampolgárság elvesztésének bejelentése cÃmű nyomtatványt, és küldje vissza szlovák iratait.
GubÃk a nyomtatványt kitöltetlenül küldte vissza, szlovák irataitól nem vált meg, válaszában azt Ãrta a hivatalnak: szlovák állampolgárságáról nem akar lemondani, s Ãgy az alkotmány értelmében azt el sem vesztheti. "Ha kitöltöttem volna a nyomtatványt, ezt úgy értelmezhették volna, hogy önként válok meg állampolgárságomtól, ami nem igaz" – mondta az Új Szónak a lévai pártelnök.
A belügyminisztérium szerint mindegy, GubÃk mit válaszolt, már nem szlovák állampolgár. Az Új Szó kérdésére, hogy errÅ‘l a tényrÅ‘l kap-e hivatalos értesÃtést, a tárca szóvivÅ‘je nem tudott egyértelmű választ adni. Grendel Gábor késÅ‘bb azt Ãrta a lapnak: "a belügyminisztérium megvárja GubÃk László hivatalos válaszát, majd levélben értesÃti a további lépésekrÅ‘l". Hivatalos értesÃtés nélkül viszont GubÃk aligha tudna fellebbezni – pedig az elsÅ‘, honosÃtását nyilvánosan vállaló szlovákiai magyarnak ez feltett szándéka. "Ha megkapom Ãrásban is a határozatot, mindenképpen indul a jogi procedúra" – erÅ‘sÃtette meg a lapnak. GubÃk egyébként tegnapig nem kapott semmilyen hivatalos választ a szlovák szervektÅ‘l. Mivel hivatalosan bejelentette magyar honosÃtását, a törvény szerint nem kaphat pénzbÃrságot. A belügy viszont másként látja a helyzetet. "Bárki, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, köteles ezt a tényt hivatalosan bejelenteni, ennek értelmében ki kell töltenie a minisztérium által kiadott nyomtatványt is. Amennyiben ennek nem tesz eleget, több mint 3000 eurós pénzbÃrságot kockáztat" – mondta az Új Szónak a belügyi szóvivÅ‘. (ujszo.com)
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.