Tegnapi ülésén a kormány jóváhagyta a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium által kezdeményezett, a gépjárművek környezetszennyezési adójáról szóló törvénytervezetet, amely 25 százalékkal csökkenti a jelenlegi illetéket.
A dokumentum értelmében azok, akik a 2008. július elseje óta érvénybe levő törvény szerint nagyobb környezetszennyezési adót fizettek, mint amennyit az új törvénytervezet előír, visszakérhetik a különbözetet. A környezetszennyezési adót a tulajdonos egyszer törleszti, de mind az új, mind a másodkézből vásárolt, Romániában először regisztrált autóért kell pengetnie. Azok az autók is adókötelesek, amelyeket 2007 előtt regisztráltak. Ez esetben az adót a tulajdonjog átíratása alkalmával kell kifizetnie a vásárlónak.
Az adó kiszámítása egységes feltételrendszer alapján történik, figyelembe veszik a motor típusát, hengerűrtartalmát, szén-dioxid-kibocsátását, szennyezési fokát, valamint az autó értékét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.