A Duna TV vezérigazgató-jelöltjeként sem Amin Zoltán, sem Gazsó L. Ferenc nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának tegnapi ülésén, így a testület nem választott vezérigazgatót – közölte a kuratórium elnöke.
Balogh László elmondta: a nyolctagú testület zárt ülésen, titkos szavazással döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa által javasolt két jelöltről. A médiatörvény szerint a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának döntése előtt a médiatanács tehet javaslatot a közszolgálati médiumok vezérigazgató-jelöltjeire. A tanács múlt héten sürgősséggel vette napirendre a szavazást a jelöltek személyéről, hogy az új vezérigazgatót a kuratórium mielőbb megválaszthassa. A médiatanács Amin Zoltánt, a Duna TV mostani szolgáltatási vezérigazgató-helyettesét, illetve Gazsó L. Ferencet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közéleti- és dokumentumműsorok főszerkesztőjét, a Magyar Rádió Zrt. Kossuth adójának intendánsát javasolta vezérigazgató-jelöltnek.
Balogh László elmondta még: a kuratórium jövő szerdán ül össze ismét, így ekkor tud a médiatanács esetleges jelöltjeiről dönteni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.