A verespataki aranybánya-beruházás miatt lemondott tisztségéről Eckstein-Kovács Péter, Traian Băsescu államfő kisebbségügyi tanácsadója. Az RMDSZ-es politikus ellenzi a verespataki ciántechnológiás aranykitermelést, az elnök viszont az elmúlt napokban nyílt kampányt folytat a projekt mellett. Álláspontja miatt Eckstein Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel is összetűzésbe került néhány nappal korábban. Az államfőt egyébként rendre hagyják el tanácsadói: csak a második mandátumában 14 munkatársa hagyta ott a Cotroceni-palotát.
Eckstein-Kovács Péter tegnapi nyilatkozataiban elmondta: lemondása oka, hogy Traian Băsescu államfő támogatja a bányaberuházást, ő maga viszont ellenzi; egy tanácsadónak pedig támogatnia kell az államfő kezdeményezéseit. "Államelnöki tanácsadóként az államfő véleményét kell tolmácsolnom és népszerűsítenem. A verespataki aranybánya esetében ezt nem tudtam vállalni, hiszen évek óta következetesen a ciántechnológia ellen foglaltam állást" – fejtette ki. Mint mondta, lelkiismereti kérdésről van szó, Traian Băsescut szóban tájékoztatta döntéséről, ő pedig elfogadta lemondását, melyet hétfőn írásban is benyújt.
Gesztusát Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nem kívánta kommentálni. Olyan döntésről van szó, amelyet el kell fogadni, nem kommentálni kell, hiszen az államfő és tanácsosa közötti nézeteltérésről, konfliktusról, feszültségről van szó. Hozzáfűzte: Eckstein Cotroceni-beli lemondása után is politizálni fog.
A szabadelvű RMDSZ-es politikus egyébként nem csak az államfővel, hanem Kelemen Hunor szövetségi elnökkel is összetűzésbe keveredett, miután aláírta a verespataki bánya megnyitását ellenző hetvenhét romániai magyar civil szervezet állásfoglalását. Ebben a dokumentumban a civilek amiatt tiltakoztak, hogy a Kelemen Hunor vezette kulturális minisztérium lehetővé tette a Kirnyik-hegységre vonatkozó régészeti mentesítési bizonylat kibocsátását. A nyilatkozat aláírása után Eckstein elmondta: azért csatlakozott a kezdeményezéshez, mert véleménye szerint a verespataki befektetés káros Románia számára. Az aláírók azt kérték Kelementől, vonja vissza a bizonylatot, vagy – ha ezt nem teheti meg – mondjon le miniszteri posztjáról. Ezt követően Kelemen leszögezte: az engedélyt nem lehet visszavonni, és nincs szándékában megszüntetni a régészeti mentesítésre előterjesztett Kirnyik-hegy törvényes védettségét mindaddig, amíg nem tisztázódik, milyen arányban vesz részt az állam a verespataki kitermelésben. Felszólította Ecksteint, egyértelműsítse álláspontját, döntse el: vagy RMDSZ-tagként viselkedik, vagy továbbra is elhatárolódik az RMDSZ elnökétől, ez esetben azonban "szabad az út, oda megy, ahova akar". Válaszként Eckstein azt mondta: hosszabb ideje tagja az RMDSZ-nek, mit Kelemen Hunor. "Ha a szövetség vezetői úgy gondolják, hogy egy véleménykülönbség miatt, vagy mert nem szeretem a ciánt, kirúghatnak az alakulatból, hát tegyék, de én önszántamból nem távozom" – szögezte le, majd hozzáfűzte: Verespatak kapcsán fogalmazott meg személyes véleményt olyan kérdésben, amelyben az RMDSZ még nem alakította ki hivatalos álláspontját.
Az RMDSZ-es politikus 2009-től töltötte be a tanácsadói tisztséget, amelyet Băsescu azt követően ajánlott fel neki, hogy 2008-ban nem jutott be szenátorként a parlamentbe. Eckstein évek óta küzd a bányászati ciántechnológiák betiltásáért, korábban társkezdeményezője volt egy olyan törvénytervezetnek, amely a betiltást írta elő, de a parlamentben nem sikerült elfogadtatni ezt a jogszabályt.
A kolozsvári politikus a 14. tanácsadó, aki Băsescu második mandátumában lemondott. Az államfőt egyébként első mandátuma idején is rendre otthagyták munkatársai, különféle okokból olyan ismert személyiségek távoztak a Cotroceni-palotából, mint Renate Weber, Andrei Pleşu, Adriana Săftoiu vagy mostanság Cătălin Avramescu, Sebastian Lăzăroiu.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.